Szent Erzsébetre emlékeztek Mezőnyárádon
Rendezvény (2019.)
Írta: Eleven Televízió   
2019. november 19. kedd, 11:33
Árpád-házi Szent Erzsébet egyike az legismertebb magyar szenteknek. Leginkább a szegények és az elesettek segítője, gyámolítójaként emlékezünk az 1207-ben született és mindössze 24 esztendősen elhunyt magyar királynéra, II. András királyunk önfeláldozó leányára.
Mind a mezőnyárádi hívek, mind pedig az iskolások őrá és csodákkal teli életére is emlékeztek a november 17-ei vasárnapi szentmisében.
Lipcsák János plébános az igeliturgia végén ismertette a Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevelét amely természetesen az ünnepnaphoz kapcsolódott, majd pedig az iskola karitasz csoportjának tagjai adtak elő egy ismert legendát megörökítő jelenetet Erzsébet életéből. Annál is inkább fontos esemény volt ez számukra, mert a karitasz védőszentje is maga Szent Erzsébet.
Az előadás után a szentmise az áldozati liturgiával folytatódott, annak végén pedig
a karitasz tagjainak kezéből vehette át mindenki és vihette haza azt a frissen sült kenyeret, amelyet a helyi egyházközség vásárolt a szentmisén résztvevők és otthon maradt családtagjaik számára.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com