Nyárbúcsúztató a mezőnyárádi gyerekeknek
Írta: Eleven Televízió   
2019. szeptember 20. péntek, 13:16
alt
A szeptemberrel nem csak az iskola érkezik meg a gyerekek életében, hanem az ősz első időszaka is. A nyár élményeit lezáró nyárbúcsúztató rendezvényt negyedik alkalommal rendezte meg a Mezőnyárádi Gyermekekért Alapítvány. Az iskola udvarán rengeteg lehetőség várta a mezőnyárádi gyermekeket, úgy mint a felfújható játékok, a lézerharc, az arcfestés, kézműves foglalkozások vagy a verseny szimulátor. Az „egy peták” nevezetű kezdeményezéssel is sokan éltek, minden kicsi kapott egy-egy petákot, amiért ajándék vattacukor és ivólé járt. A szülők eközben beszélgettek, valamint egész nap büfé állt a rendelkezésükre. Az első fellépő a színpadon T. Danny volt, aki pár dalt adott elő a közönségnek. Deniz nem egyedül, hanem énekesnőjével és DJ-vel érkezett. A koncertjük után a színpad mellett lehetett velük fotózkodni.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A nap utolsó fellépője előtt Sümegi Péter, a Mezőnyárádi Gyermekekért Alapítvány elnöke köszönte meg Tóth Sándor és Harangozó Barna munkáját az alapítvány létrehozásáért, ami idén ünnepli 10 éves évfordulóját. Az Alma zenekar koncertje zárta a rendezvényt, akik az intenzív turnéjuk után új dalokkal jelentkeznek majd a nagyközönségnek, ahol nagy szerepet kap a környezetvédelem, a klímaváltozás és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságának megtanítása a gyermekekkel. A fellépésen rengeteg kicsi táncolt és énekelt az együttessel. Ez, és a nap végén meggyújtott máglya tökéletes búcsúztatása volt a nyári kalandoknak, hiszen ezután már kezdődik a kemény munka és a tanulás az iskolákban.
 
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com