Huszonegyedik mulatság az ábrányi ifjakért
Írta: Eleven Televízió   
2019. február 20. szerda, 16:26
Február 16-án az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány a helyi általános iskolával és a Szülői Munkaközösséggel karöltve ismét jótékony célú farsangi bált rendezett. Az idei rendezvény már a 21. hasonló mulatság volt az intézmény szervezésében. A több mint 200 vendéget este hét órára várták az igényesen feldíszített tornaterembe. A belépőjegyek, a támogatói jegyek és a tombola szelvények árából befolyt összeget idén is a gyermekek nyári programjainak támogatására, iskolai programok szervezésére, eszközbeszerzésre fordítják majd a szervezők. A vendégeket a nyitó műsor előtt Kékedi Ágnes köszöntötte, majd három táncos produkcióval mutatkozott be a SkyDance Sportegyesület.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ezt követően a bált hagyományosan az iskola nyolcadik osztályos tanulói nyitották meg egy keringővel, majd pedig a vendégek közül többeket és szüleiket is a parkettre invitálták a végzősök.
A bál fővédnöke idén az iskola tanári kara volt, az ő nevükben mondott ünnepi köszöntőt Derekasné Orosz Andrea az intézmény igazgatója. A finom ünnepi vacsora után pedig elkezdődött a hajnalig tartó mulatság, amelyhez ebben az évben az Akkord zenekar szolgáltatta a zenét.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com