Ünnepi istentisztelet Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2019. január 03. csütörtök, 12:11
alt
A mezőnyárádi református közösség tagjai december 23-án gyűltek össze a házasságkötő teremben, hogy részt vegyenek az ünnepi istentiszteleten. Nagy István Zoltán református lelkész az ajándékozásról beszélt. Kifejtette, hogy a gyerekek ilyenkor milyen lelkesek és boldogak szoktak lenni, valamint a szülők sem tudják megtagadni a kicsiktől az ajándékok okozta örömet. Ezt állította párhuzamba azzal, hogy Isten a legnagyobb ajándékot adta az embereknek, saját fiát, aki megváltotta az embereket és általa lehetőség nyílt az örök életre.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ez után a gyerekek műsora következett, akik énekekkel és versekkel készültek a híveknek. Kuzmi Kira gitáron játszotta el a Kis karácsony, nagy karácsony című dalt, majd Hajdu Virág szavalta el Baja Mihály, Karácsony című versét. Az istentisztelet végén még Hajdu Ferencné lelkész is köszönetet mondott a nyárádi református közösség résztvevőinek az ajándékért, amit tőlük kaptak. A gyerekek kaptak egy-egy csokoládét, majd a terem végében felállított asztalnál folytatódott a falatozás és a meghitt beszélgetések.
 
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com