Évkezdés előtt - Cinege napok Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2018. augusztus 30. csütörtök, 08:53
A bükkábrányi iskola leendő elsősei úgynevezett Cinege napokon vehettek részt augusztus 27-én, 28-án és 29-én, alig néhány nappal a tanévnyitót megelőzően.
A három napos program célja az volt, hogy az első osztályos tanulók már tanévkezdés előtt megismerjék a tanító néniket, iskolájukat, a szokásrendet és az iskola dolgozóit. A leendő elsősök két tanító nénije Gulyásné Orbán Mária osztályfőnök és Baloghné Gulyás Mária osztálytanító lesz. A program a Mezőkövesdi Tankerületi Központ KK belső pályázatának támogatásával valósult meg.
A két nap során játékos formában tehette mindenki próbára ügyességét. Készültek medálok, szebbnél szebb rajzok is. A közösségépítő játékok pedig segítettek összekovácsolódni a leendő elsősöknek. Közben természetesen előkerültek a tolltartók és az azokba való színes tollak, ceruzák is.
A könnyebb ismerkedés céljából mindenki egyedi, névre szóló pólót kapott, a harmadik nap végére elkészült az az osztálytabló is, amelyen mindenki szerepel és minden nebuló kezemunkája is benne van.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com