A "Közlekedik a család" országos verseny Bükkábrányban is járt
Írta: Eleven Televízió   
2018. június 29. péntek, 13:39
alt
Bükkábrány is otthont adott a "Közlekedik a család" névre keresztelt országos vetélkedőnek, hisz a döntő egyik állomása a települést is érintette. Az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében megrendezett versenyen olyan családok vehettek részt az ország különböző pontjairól, ahol a gyermekek 6-17 év között voltak, valamint az egyik szülő rendelkezik B kategóriás jogosítvánnyal. A megyék bajnokai mérettették meg magukat a döntőben, amit idén Hevesben és Borsodban rendeztek. A 7 állomás egyike Bükkábrányban volt, ahol az ittas vezetés volt terítéken, és egy különleges "részeg szemüvegben" kellett egy akadálypályán végigmenni rollerrel, majd egy tesztet is ki kellett tölteni a családok tagjainak. Innen vezetett tovább az útjuk a végállomás felé, Miskolcra a Generali Arénához.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Közel 1000 család mérettete meg magát a területi fordulókban, ami nem is csoda, hisz a fődíj egy Škoda Rapid Family típusú személygépkocsi volt, amit végül a Németh család vihetett haza Vas megyéből. A döntőbe jutott többi családnak sem kellett szomorkodniuk, hisz garantált nyereményként ők is kaptak egy-egy 30.000 Ft-os üzemanyag-utalványt és más értékes ajándékcsomagokat, valamint egy-egy hosszú hétvégére szóló belföldi üdülést is. Idén különlegességként az iskolákat is bevonták a versengésbe, akik nagy értékű pénzutalványt nyerhettek, amiket tan- és sportszerekre költhettek. A verseny célja, hogy szülői példán keresztül tanulják meg a fiatalok a közlekedésben való részvétel szabályait, így végig járva a lépcsőfokokat legyenek felelőségteljesek az utakon, legyen szó arról ha gyalogosként vagy később akár gépjárművezetőként közlekednek. Nem beszélve arról, hogy családösszekovácsoló programnak sem utolsó a közös utazás és versengés adta élmények. A nagy értékű nyeremények, a családdal töltött idő és közös tanulás egy remek módszer arra, hogy biztonságosabbá tegyük az utakat, és másoknak is átadjuk a közlekedésben való szereplés óriási felelőségének érzetét.
 
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com