44. Szolnoky Jenő váltófutó verseny Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2018. április 19. csütörtök, 16:09
Április 19-én került megrendezésre Mezőnyárádon délután 13 órától a 44. Szolnoky Jenő Váltófutóverseny. 1975. április 4-én tartották meg először ezt a versenyt a település hosszú főutcáján, Szolnoky Jenőnek, a mezőnyárádi iskola akkori igazgatójának és testnevelő tanárának kezdeményezésére, akkor még "Felszabadulás futás" néven. Az idén négy iskola 240 diákja gyülekezett a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Iskola sportpályáján.
A megjelenteket elsőként Dr. Linczenbold Levente plébános, majd Farkas Jánosné az intézmény igazgatója köszöntötte. A több meghívott vendég között ebben az évben helyet foglalt Szolnoky Jenő tanár úr özvegye és lánya is, akinek egy szerény ajándékkal kedveskedtek a szervezők.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ezt követően a csapatok rajthelyre vonulásával elkezdődött a verseny. Idén korcsoportonként külön a fiúk és külön a lányok mérhették össze gyorsaságukat a verseny folyamán. A gyerekek lelkesen vágtak neki a egyenként rájuk váró távnak, miközben az út mellől folyamatosan biztató szavakat kaptak a korábbi futamokban indulóktól és a nézőktől. A verseny biztonságos lebonyolításáról a rendőrség, valamint a bükkábrányi és mezőnyárádi polgárőrség is gondoskodott. A verseny végeztével a gyerekek visszatértek az iskola udvarára
Ezt követően került sor az eredményhirdetésre. Az egyes kategóriák győzteseit a versenyzők már verseny közben is láthatták, viszont az összesített végeredmény miatt izgulhattak a csapatok. A kupákat az iskolák testnevelői vehették át. Az összetett versengés győztese idén a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola csapata lett.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com