Huszonnyolcadik szépkiejtési verseny Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2018. április 14. szombat, 11:06

Április 13-án immáron 28. alkalommal rendeztek szépkiejtési versenyt a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Iskolában. A verseny célja, hogy az alsó tagozatosok négy kategóriában, versmondó, prózamondó, mesemondó valamint hangos olvasás kategóriában mérhessék össze tudásukat. A megmérettetésre a délután 14 óra 15 perctől kezdődő megnyitó után került sor. Az idén a házigazda Mezőnyárád, Bükkábrány, Sály, Tibolddaróc, Mezőnygymihály és Szentistván alsósai bizonyíthatták tudásukat.
A megnyitón előbb Harangozó Andrásné tanárnő, majd Farkas Jánosné igazgató köszöntötte a megjelent szülőket, pedagógusokat és természetesen a versenyzőket. A köszöntők és a szabályok rövid ismertetése után került sor a megmérettetésre. Mind a négy kategóriánál 3 fős zsűri értékelte a gyerekek előadását, többek között a hangsúlyozást és a közönséggel tartott szemkontaktust, a tiszta beszédet figyelték.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Egy kis szünetet követően, mialatt a zsűri tagjai értékelték a meghallgatott előadásokat és összesítették a pontszámokat, került sor az eredményhirdetésre, ahol előbb a zsűri elnökök értékelték a versenyzők teljesítményét, hívták fel a figyelmet mind a pozitív, mind pedig a negatív tapasztalatokra, majd pedig kategóriánként az első három helyezett könyvjutalomban részesült.

 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com