Keresztút és nagyböjti lelki nap a mezőnyárádi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2018. március 18. vasárnap, 00:00
alt
A nagyböjt az egyik legfontosabb időszak a keresztény közösségek életében, ami a húsvét előtti negyven napos előkészületről és a bűnbánatról szól. Természetesen a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában is kiemelt figyelmet kap, ahol március 9-én az iskola tanulói és tanárai végigjárták a keresztutat. 14 stáción keresztül emlékeztek meg Jézus útjáról a kereszttel a Golgotára, aminek első állomása a régi romtemplomnál volt. A menet során az állomásoknál eljátszották a történetet állóképekben, majd továbbadva az osztályok felváltva hordták vállukon a keresztet. A keresztút az utcákon keresztül a Majthényi mauzóleumon át a templomig tartott.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Március 10-én a hagyományos nagyböjti lelki napra is sor került, ami szent misével kezdődött. Linczenbold Levente atya az önzőség elengedéséről beszélt, arról hogy örüljünk egymás sikereinek de a saját érdemeinket se becsüljük alá. A nap kézműves foglalkozásokkal folytatódott, aminek tematikáját szintén a nagyböjt adta. A gyerekek csoportokra osztva készítettek húsvéti tojásokat, "jócselekedet" befőttet, nagyböjti ajtódíszt, töviskoszorúkat és kereszteket is. Eközben a templomban gyónni is lehetőségük volt a diákoknak, miközben egy előadás keretein belül hallhattak ennek fontosságáról gondolatokat. A nap zárásaként Pintér Béla koncertjét élvezhették a templomban az iskola tanulói és munkatársai. Különleges meglepés érte a 6. osztályosokat, akiket felkért az énekes hogy együtt énekeljék el egyik dalát.
 
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com