Mezőkeresztes-Lóci DSE Ózd NB II Észak-kelet női felnőtt kézilabda mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2018. március 14. szerda, 18:22
alt

A mezőkeresztesi női kézilabda csapat hazai környezetben játszotta soron következő NB II-es mérkőzését, 2018. március 11-én. Ez alkalommal Ózd csapatát fogadták otthonukban. A találkozóra délután 17:30-tól került sor a mezőkeresztesi iskola sportcsarnokában.
Az 1. félidőt az ózdi csapat két gólja indította, amire csak később érkezett meg válaszként a hazai csapat gólja is. A félidő első felében a vendég csapat magához ragadta a vezetést, egymás után háromszor is megrezegtette a hazai csapat kapujának hálóját. Mezőkeresztes csapata igyekezett felzárkózni, de nem tudták behozni a lemaradást.
A félidő második felében a vendégcsapat ráerősített és folyamatos gólgyártásba kezdett, a hazaiak ismét nem jártak sikerrel.  A félidei eredmény 9 - 17 lett az ózdi csapat javára.

Hirdetés_______________________________________________________________________
A 2. félidőt is a vendég csapat indította jobban. A félidő első felében a hazaiak igyekeztek felzárkózni, de a vendégek erős támadásai ezt mindig megakadályozták. Az ózdiak tovább növelték az előnyüket, a keresztesiek nem tudták beérni őket. A félidő második felében a hazaiak továbbra is próbálkoztak. A végeredmény végül 9 gólos előny mellett 26 - 35 lett az ózdi csapat javára.
A hazai csapat szakosztályvezetője, Palatics Attila így értékelte a mérkőzést.

 
 
 
A bajnokság állásáról és a mérkőzésekről IDE KATTINVA olvashatnak bővebben.

 

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com