Arany-napok a bükkábrányi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2018. március 10. szombat, 00:00
alt
A bükkábrányi Arany János Általános Iskolában a hagyomány szerint 2018-ban is megrendezték az Arany-napokat, ezzel is emléket állítva a tanintézmény névadójának. Március 1-én a tanulók részt vehettek az Arany-olimpián, ahol először az alsósok mérették meg magukat. A feladatok tematikáját az író népszerű műve, a Toldi adta. Négy csapat mérte össze tudását, amelyek vegyesen álltak össze az alsós tanulókból. Végül a zöld csapat lett a legeredményesebb, így ők vehették át az ezért járó aranyérmeket. A második helyen pontegyezés alakult ki, így egy döntő párbajban végül a kékek győzedelmeskedtek a piros alakulat ellen. Utánuk a nagyoké lett a terep, ahol egy akadálypályán kellett végig menniük a felsős tanulóknak. A győztes a legjobb átlagidejű osztály, a 6. osztály lett. A sportolás után megkezdődhetett a népdaléneklési verseny, ahol szép számmal vettek részt a diákok a 2-tól egészen a 8. osztályosokig. Egy kötelező darab mellett mindenki elénekelhetett egy saját választású népdalt, a végén pedig közösen zendítettek a vidám dallamokra. Senki sem távozott üres kézzel, hisz mindenki kapott cukrot és egy oklevelet, a legügyesebbeknek pedig egy kis ajándék is járt. A nap végén literatúra versenyt tartottak, ahol 10 csapat is nevezett, hogy közös erővel oldják meg a fejtörőket.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Március 2-a Arany János 201. születési évfordulója, ezért az aznapi programok a megemlékező műsorral, és az író domborművének megkoszorúzásával kezdődött. Ez után a gyerekek elkezdték gyűjteni az Arany-tallérokat, amikett mindenféle feladatok, rejtvények és ügyességi versenyeken szerezhettek meg. Az alsósok még egy mesevetélkedőn is részt vettek a nap folyamán, a felsősök pedig sportoltak.
 
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com