2018. január 25 -én került megrendezésre Mezőnyárádon az év első testületi ülése. Az ülésen összesen 8 napirendi pont került megvitatásra.
Elsőként a gyermekétkeztetés és szociális ellátás intézményi nyersanyag költségeinek felülvizsgálatára került sor. Akinek az egy főre jutó jövedelme meghaladja a havi 130.000 Ft-ot annak, az új törvény szerint bölcsődei ellátási díjat kell fizetni. Ez jelenleg egy főt érintene. Ennek átvállalásával együtt egyhangúan megszavazták a napirendet.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A második napirendben az önkormányzat 2018. évi előzetes költségvetésének beterjesztésére került sor. Az óvoda és a konyha költségvetéséhez is hozzá kell járulni a 2018. évben. Hogy milyen mértékben az a későbbiekben derül ki, mindenesetre a cél a költségek csökkentése.
A harmadik napirendben december 12 -én 17 órára állította be a testület a közmeghallgatás időpontját.
A negyedik napirendben a Mezőnyárádi Közös Önkormányzati Hivatal 2017. évi tevékenységéről készült beszámolót fogadták el.
Az ötödik napirendben a szennyvízhálózattal kapcsolatos konzorciumi szerződés aláírásáról döntöttek.
A hatodik napirendben elfogadták a betelepítéspárti ideológia elutasítását.
A hetedik napirendben a hulladék elszállítását előzőleg végző régi szolgáltatótól való kilépésről és a 20.000 Ft -os üzletrész eladásáról döntöttek a tagok.
A nyolcadik napirendben indítványok, javaslatok között szerepelt, hogy két pályázat is sikeres volt amely a belterületi utak felújítására és a könyvtár és házasságkötő épületének korszerűsítésére adtak be.
A vasút úttal kapcsolatban tárgyalások folytak a közútkezelővel.
Próbaképp ledes világítás kerül kialakításra az Arany János és Táncsics utak sarkaira.
Közösségi sportklub került kialakításra, kezdésként öt szakosztállyal.
Pályázatok kerülnek beadásra fittneszparkra, rendezvény lebonyolításra, tájház kialakításra.
Fel kellene méri a vízhálózat a szennyvízhálózat és az utak állapotát.
A sorompón túli házaknál javítani kellene az utak állapotán.
Beindult a népkonyha, jelenleg eddig 450 adag étel került kiosztásra.
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com