Télűző - farsangi sportdélután Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2018. február 19. hétfő, 18:41
Vidám, sportos programokkal vártak a szervezők mindenkit február 19-én délután a bükkábrányi iskolában.
A mozgást előtérbe helyező rendezvény első állomása a tornaterem volt, ahol akadályversenyen mérhették össze tudásukat a vállalkozó szelleműek. Külön hangsúlyt kaptak az ilyenkor szokásos jelmezek, álarcok és a telet messzire űző zajkeltő eszközök is.
Ezt követően, egy kis bemelegítő torna után, mindenki rajthoz állhatott és egészen a sportpályáig tartó futással folytathatta a délutáni programot. A célban meleg tea várt a résztvevőkre, ami a napos, ám kissé szeles időben jól is jött. Ugyan úgy, mint az iskolába visszaérkezve a finom nassolni való sütemény.
16 órától táncház várt az érdeklődőket Zelei Ákos vezetésével.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ami pedig méginkább feldobta a délután hangulatát, az az volt, hogy nem csak az iskolásoknak, de a családtagoknak is szólt a meghívás, sőt egy tortát kapott jutalmul az az osztály, amelyik a legtöbb családtagot el tudta csábítani egy kis mozgásra. Arányaiban a másodikosok bizonyultak a legjobbnak.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com