Ülésezett a mezőnyárádi képviselő testület
Írta: Eleven Televízió   
2018. február 15. csütörtök, 13:31
Mezőnyárád képviselő testülete 2018. február 14-én ült össze, hogy összesen három napirendi pontot tárgyaljon meg.
Elsőként az önkormányzat ez évi költségvetését kellet jóváhagynia a jelenlévőknek. Bárdos Szabolcs polgármester tájékoztatott arról, hogy önerős beruházás keretében az idén több utca burkolatát  is tervezi kijavítani, felújítani a község. Szintén önerős beruházás lesz, több más mellett, a házasságkötő terem épületének újra csatornázása és a könyvtár épületében egy vizes blokk kialakítása, valamint a tető felújítása.
Tervben van továbbá egy használt gépkocsi vásárlása is a polgárőrség számára.
Figyelembe véve az írásban előre kiadott, sarokszámokat is tartalmazó anyagot a jelenlevők egyhangúlag elfogadták az idei év költségvetését.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Második napirendként az NHSZ Tisza Nonprofit Kft-ből történő kiválást hagyták jóvá a képviselők. Ez korábban már megtörtént ugyan, most csak formai okok miatt volt rá szükség.
Végül az időszerű feladatok megtárgyalása volt napirenden. Ennek keretében Várnai Róbert jegyző beszámolt róla, hogy hamarosan felkerülnek a napelemek az óvoda épületére. A polgármester pedig elmondta: belátható időn belül kijavításra kerül a Vasút utca burkolata is, később pedig tervben van a burkolat teljes cseréje, felújítása.
Ezek után a testület zárt ülés keretében folytatta a munkát.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com