Borsodi honvédek - előadás Mezőkeresztesen (teljes felv.)
Írta: Eleven Televízió   
2018. február 07. szerda, 00:00

A mezőnyárádi Pásztor Levente neve már ismerősen csenghet televíziónk nézőinek. Néhány éve már bemutattuk őt, mint az I. világháború lelkes kutatóját, különös tekintettel régiónkra.
A történelem szakos egyetemi hallgató február elsejére Mezőkeresztesre a Tahy Olga Városi Könyvtárba kapott meghívást hogy kutatási eredményeinek egy részét a szép számmal összegyűlt érdeklődők előtt is ismertesse.
Az érdekes, diabemutatóval kísért előadás központi témája a dél-borsodi honvédek Erdélyben vívott harcai voltak az 1916-os és 17-es évben.
A harci események mellett szó esett a szóban forgó helyszíneken szerzett személyes élményekről, a néhai dédapák mindennapos küzdelmeiről, de betekintést nyerhettek az érdeklődők azokba az eseményekbe is, mikor az öldöklő küzdelmet a kikapcsolódás, a pihenés váltotta fel a harcban megtört honvédek mindennapjaiban.
Az elmondottak megértését nagyban segítette az a dia összeállítás, amellyel az előadó az előadást illusztrálta.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Végül mindenki közelről is megszemlélhette az akkori katonák egyenruháját, felszerelésük egy részét. A könyvtár  bejáratával szemben pedig számos olyan fénykép került kiállításra, amelyen kimondottan Mezőkeresztesről bevonult férfiak arcképei és katonai pályájuk leírása volt látható.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com