Testületi ülés volt Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2017. december 21. csütörtök, 18:29
Ez évi utolsó testületi ülését tartotta Mezőkeresztes vezetése december 21-én. Ezúttal rendhagyó módon zárt üléssel kezdődött a munka délelőtt 9 órakor, majd a nyílt ülés következett.
Elsőként Mezőkeresztes város tűzvédelmi helyzetéről szóló beszámoló elfogadására került sor. Az erről szóló írásos jelentést Koroknai Péter mezőkövesdi tűzoltó parancsnok már korábban benyújtotta. Ennek alapján egyhangú igen szavazattal lett elfogadva a referendum.
Kisköre Város Önkormányzatának kiválása az Észak-Magyarországi Regionális Hulladékkezelési Önkormányzati Társulásból. Ez volt a második napirend témája, valamint harmadik napirend, vagyis a társulás megállapodásának módosulása is ehhez kapcsolódott. Mind a kiválásra, mind a Kisköre nélküli tovább működésre igent mondott a testület.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.-vel kötendő Közszolgáltatási szerződés elfogadásra került sor negyedikként. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet elfogadása történt meg a továbbiakban Dr. Szombati Csaba Gábor jegyző beszámolója alapján.
Hatodik pontban a város önkormányzatának stratégiai ellenőrzési tervének elfogadása történt meg. Ennek tárgyalását kormányrendelet írja elő és lényegében a belső ellenőrzés rendjét szabályozza.
A Településarculati kézikönyv elfogadása volt a hetedik napirend témája. A kézikönyvet december 31-ig kellett elfogadnia a városvezetésnek. A dokumentumot a lakosok a közmeghallgatáson már megismerhették, valamint a város honlapján is megtalálható lesz. Ezzel összefüggésben került megszavazásra a következő fő téma is, vagyis a Mezőkeresztes Településképének védelméről szóló rendelet.
Hirdetés_______________________________________________________________________
Hirdetés
 
A város környezetvédelmi helyzetéről szóló beszámoló volt a kilencedik a sorban. Ennek elkészítését szintén rendelet írja elő. A város vonatkozásában főleg az utak állapota, a tüzelőanyagok minősége, az állati trágya tárolása és a szennyvíz bír jelentőséggel.
A tizedik napirendben arról szavaztak a tagok, hogy pályázatot ír ki a város a Dózsa György út 2/1 számú üzlet bérletére. Az ügyrendi Bizottság korábban tárgyalt erről, ennek értelmében a pályázatok beadási határideje 2018. január 15-e lesz. A szennyvízrendszert üzemeltető önkormányzatok és a gesztor közötti írásos megállapodást kellett jóváhagyni a következőkben.
Utolsóként a Szarda patak medrének tisztítása volt a téma. Ezzel kapcsolatban lakossági megkeresés érkezett a városhoz. Majoros János polgármester álláspontja szerint a végleges döntés meghozatala előtt tisztázni kell, kinek a kötelessége a meder karbantartása. Így a döntést a következő ülésre halasztotta a testület.
Végül a polgármester köszönetet mondott mind a testületi tagoknak, mind a hivatali dolgozóknak egész éves munkájukért. Valamint nekik és a televízió kameráján keresztül a város lakosainak is boldog, békés ünnepeket kívánt.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com