Közeleg az ünnep - falukarácsony Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2017. december 20. szerda, 13:54
Idén is nagy érdeklődés mellett került sor Bükkábrányban az önkormányzat által megrendezett falukarácsonyi ünnepségre december 19-én délután.
A zsúfolásig megtelt római katolikus templomban 17 órakor Szalai Szabolcs polgármester köszöntötte a megjelenteket és mondott ünnepi köszöntőt. Ezt követően Pál Dénes saját dalokból és feldolgozásokból összeállított ünnepi akusztikus koncertje aratott hatalmas sikert.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A koncert után a II. András téren is hatalmas tömeg gyűlt össze, ahol az önkormányzat megvendégelte a lakosokat. Több, mint 400 adag halászlevet, 1200 szelet bejglit, 50 liter meleg teát és 80 liter forralt bort osztottak szét az önkormányzat dolgozói a vendégek között, ami meglehetősen jól is esett mindenkinek az addigra igazi téliesre fordult esti hidegben.
Mindeközben Varga Zoltán jóvoltából kellemes karácsonyi zene segített mindenkinek még inkább ráhangolódni a közelgő ünnepre.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Vukovich Ákos
      tulajdonos

Telefon: +36 (30) 296 8854

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com