Bozsik tornán a bükkábrányi utánpótlás
Írta: Eleven Televízió   
2017. október 24. kedd, 14:08
alt

2017. október 22 -én a Bükkábrányi Sport Club U11-es és U13-as csapata Bozsik tornán vett részt Mezőkövesden. Az előzetes sorsolás alapján csapatunk Mezőkövesd és Mezőkeresztes csapatával került egy került egy csoportba.
Az első mérkőzésüket Mezőkeresztes ellen játszották. A találkozón két gól született, mindkét csapat egy-egy találatot szerzett, így döntetlen lett a mérkőzés. Az ábrányi gólt Kis Gergő szerezte.
A második mérkőzésüket Mezőkövesd ellen játszották, akiktől 3-0 arányban kaptak ki.
A lejátszott mérkőzés alapján Bükkábrány csapata csoportjában a 2. helyen végzett. Így a torna 3. helyéért játszottak Bogács csapata ellen, akiktől 3-0 arányban kaptak ki, így végül negyedikek lettek.   
Az U13 –as csapat első mérkőzését Mezőkeresztes ellen játszotta, akiktől 3-1 arányban kaptak ki. Az egyetlen ábrányi gólt Miskolci Péter szerezte.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A második mérkőzésüket Mezőkövesd Zsóry  I. számú csapata ellen játszották. A meccset elvesztették, a mezőkövesdi csapat nyert 2:1-re. A bükkábrányi gólszerző ismét Miskolci Péter volt.
A lejátszott mérkőzések alapján Bükkábrány csapata az 5. helyért játszhatott Mezőkövesd Zsóry II. számú csapata ellen. A mérkőzést  4:3 arányban a kövesdi csapat nyerte. Mindhárom ábrányi gólt Miskolci Péter szerezte. Az U13-as bükkábrányi csapat 6. helyen végzett.

 

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com