Ózd-Mezőkeresztes kézilabda mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2017. október 05. csütörtök, 12:09
alt

A mezőkeresztesi női kézilabda csapat idegenbe utazott a soron következő NB II-es mérkőzésére 2017. szeptember 30-án. Ez alkalommal Ózd otthonába látogattak el. A találkozóra délután 16 órától került sor az ózdi Marosi István Városi Sportcsarnokban.
Az első. félidőt a keresztesi csapat gólja indította, amire hamarosan megérkezett válaszként az ózdi csapat gólja is. A félidő első felében a hazai csapat magához ragadta a vezetést, egymás után hétszer is megrezegtette a vendég csapat kapujának hálóját. Mezőkeresztes csapata igyekezett felzárkózni, de nem tudta behozni a lemaradását.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A keresztesieknek a félidő végére sem sikerült behozni a hátrányt, az állás hét gólos előny mellett 14:6 lett az ózdi csapat javára.
A második félidőt ismét a vendég csapat indította jobban. A félidő első felében az ózdi csapat viszont tovább növelte az előnyét, a keresztesiek nem tudtak felzárkózni.
A félidő második felében a hazai csapat sorozatos gólgyártásba kezdett, a vendég csapat minden próbálkozás ellenére sem tudta behozni a lemaradását. A félidő végére a végeredmény 28:18 lett az ózdi csapat javára.
 

 
 
A bajnokság állásáról és a mérkőzésekről IDE KATTINVA olvashatnak bővebben.

 

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com