Bükkaljai Mozaik 2017. szeptember 27.
Írta: Eleven Televízió   
2017. október 04. szerda, 11:22
 
Motoros találkozó Mezőkeresztesen - 1. rész
 

Ötödik alkalommal szervezett motoros találkozót Mezőkeresztesen a helyi motoros egyesület. Idén, Augusztus 18-án és 19-én a Népkert adott otthont az ország különböző pontjairól érkezett motoros résztvevőknek. Az első nap, pénteken, délután 16 órától az Iron Madein csapott a húrok közé, majd fél hattól a Cool Head Klon lépett a színpadra. A koncert után, a gyülekezőt követően egy rövid motoros túrára került sor a város utcáin, amely nem csak arra szolgált, hogy ki-ki megdolgoztassa kissé a blokkokban rejlő lóerőket, de kedvcsinálónak sem volt utolsó.
Miután minden motoros vissza érkezett a Népkertbe, az est további részében a koncerteké volt a főszerep. Elsőként Hevesi Tamás lépett a színpadra, majd a ZZ Copy csapott a húrok közé. Őket követte a színpadon a Play Machhine, majd az estét az Izé mega Hogyishijják koncertje zárta.
Másnap a programok tovább folytatódtak.
Délelőtt 10 órától motoros túrával indult a nap. A túrázók útja a Tiszakeszin található motoros emlékparkba vezetett, majd miután vissza tértek a Népkertbe, délután a vállalkozó szellemű versenyzők a legkülönfélébb ügyességi versenyeken vehettek részt.
Fél héttől már ismét a zenekarok csaptak a húrok közé. A sort a Bad Sector koncertje nyitotta a Népkert színpadán. Ezt követően a Retro Lady-s táncbemutatójára került sor. Majd a tombola sorsolás és a délutáni ügyességi versenyek eredményhirdetése következett. A tombola sorsolás abszolút nyertese idén is egy új robogóval lehetett gazdagabb.
Ez est folyamán színpadra lépett a Revival együttes, majd az Időgépnek csápolhattak a találkozó vendégei. A nap és egyben a találkozó zenés buliját a Karaoke Nosztalgia party zárta.

 
 
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
alt
 
Béka Fesztivál Mezőnyárádon 2. rész
 

Mezőnyárád Község Önkormányzata és a Mezőnyárádi Faluszépítő Egyesület a hagyományokhoz híven ismét megszervezte nyári rendezvényét július 14-én és 15-én. A VII. Mezőnyárádi Béka és Hal Sütő-főző Fesztivál és az V. Pálinkamustra első napján, pénteken este 19 órától a Hungarocell zenekar koncertjével indult a rendezvény. Ezt követően este fél kilenctől az All Suck All csapott a húrok közé, majd az estét a Team Rock Band koncertje zárta.
Másnap, július 15-én, szombaton délelőtt a sütésé főzésé volt a főszerep. Az ország legkülönbözőbb szegleteiből, 66 csapat adta be a nevezését, hogy a nap végére kiderüljön, ki is az igazi mestere a békacomb és a hal ízletes elkészítésének. Volt, aki a sörben pácolt békacombra esküdött, de olyan is aki szerint a hagyma ágyon tálalt, vagy éppen a vaníliás rántott comb az igazi favorit. A kisteleki Brekkencsek csapata, akik hagyományt teremtve idén is felléptek a rendezvényen, még kolbászt is készítettek békacombból.
Mindezek mellett széles skáláját készítették a résztvevők a halas ételeknek is, ki sütve, ki rántva, ki pedig halászlé formájában. Emellett volt még régiségkiállítás, tűzoltóautó bemutató, meglepetés habparti, kutya szépségverseny és csikós bemutató is, valamint ugrálóvár, amely nagy sikert aratott a kicsik körében. A zsűri sátrában egyre szaporodtak a bírálásra leadott, érdekes dekorációkkal ellátott finomságok. A hal főzésében Koncz Gábor, sütésében Széplaki-Ducsai Tünde, a békacombok elkészítése terén pedig Czetner Ádám bizonyult a legjobbnak. Természetesen idén is voltak különdíjasok. Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettes-államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, a Korona Takarék Szövetkezet, a Malomtanya valamint a Mezőnyárádi Faluszépítő Egyesület jóvoltából kilencen vehettek át ajándékokat.
Ebben az évben immár ötödik alkalommal tovább tartottak pálinkamustrát. A megmérettetésen 7 oklevél, 12 bronz, 17 ezüst, 6 arany, 5 nagy arany fokozat került kiosztásra. Ezek mellett egy Év pálinkája díj is gazdára talált. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy az Év mezőnyárádi pálinkája Kiss László 2015-ös évjáratú Suncrest Őszibarack pálinkája lett.
Közben a színpadon egész délután meghívott előadók gondoskodtak a jó hangulatról. A fellépők között volt a Helikoffer együttes a Kalamajka Bábszínház, volt Zumba Ancsával, fellépett a Tardi Búzavirág Nyugdíjas Klub, és a Kisteleki Brekkencsek. Táncoltak a SkyDance táncosai, valamint Hamza Viktória lovas bemutatójára is sor került.
Az est folyamán színpadra lépett Somogyi András humorista, a Sramlikings, a Grácia hegedűtrió, valamint a Cozombolis, illetve a miskolci Illés Emlékzenekar is a húrok közé csapott. A rendezvényt este tíz órától tűzijáték, illetve hajnalig tartó utcabál zárta at Akkord zenekar közreműködésével.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
Vigasságok Mezőkeresztesen 2. rész
 

Július 22-én és 23-án került sor idén a Keresztesi Vigasságok programsorozatra. A rendezvény, július 22-én, szombaton reggel 8 órától a Népkertben a VIII. Dávid János Főzőversennyel indult. A főzőtudományukat összemérni kívánt csapatok délig adhatták le a zsűrinek az elkészült étkeket, majd délután egy órakor került sor az eredményhirdetésre, amelyen a verseny névadójának lánya képviselte a Dávid családot. Az első díjat Bánhegyi Imre vörösboros marhapörköltje rókagombával nyerte el.
9 órától a Kispályás Labdarúgó Torna vette kezdetét a sportpályán, amelyen 12 csapat játszott körmérkőzéseket. A meccsek végén a borsodivánka csapat hozhatta el az aranyserleget. Délelőtt háromnegyed tíztől startolt a VII. Jakab Miklós Fogathajtó verseny is a Népkert melletti Lovaspályán, ahol 10 hajtó teljesítette a felépített pályát egyes és kettes fogatú kategóriákban. Ez első helyezettnek járó díjat idén Fridel Balázs vihette el. 12 órakor a Zoller János karnagy úr által vezetett Mezőkeresztesi Férfikórus lépett a színpadra. Ezt követően a Szomolyai Borbarátok Körének műsora következett. A vidám dallamok után a mezőkeresztesi származású Kossuth-díjas színművész, Mezőkeresztes díszpolgára Koncz Gábor lépett a színpadra, és két verssel is köszöntötte a megjelenteket.
Ezt követően a Szent Erzsébet Nyugdíjas Klub műsora következett. A program 14 órától a Mezőkeresztesi Gyermek Citerazenekar, majd a Mezőkeresztesi Citerazenekar műsorával folytatódott. Ezt követően pedig a Jóbarátság Nyugdíjas Klub lépett a színpadra, majd a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola helyi növendékei tartottak fergeteges táncbemutatót. Délután fél négytől Tompeti és Barátai gyermekműsora következett a gyerekek nagy örömére. Fél öttől pedig a Retro Ladies tánc előadása következett. A délután további része és ez este is bőven kínált szórakozási lehetőséget mind a helyieknek, mind pedig a környékről érkezőknek. 17 órától Rokker Zsolti lépett színpadra, majd fél hattól Pál Dénes műsora következett, őt fél héttől Tóth Zoltán Ex-Republic élő koncertje követte. Az est nagy fellépője a Balkán Fanatik volt fél kilenctől. Az estét 10 órától retro disco zárta B. Tóth László közreműködésével.
Július 23-án vasárnap este fél héttől koncertekkel folytatódott a program. Elsőként a Nyughatatlan lépett színpadra, majd háromnegyed nyolctól a Desperado műsora következett. Majd fél kilenctől a Kowalsky meg a Vega élő koncertje vonzott nagy tömeget a Népkertbe. A nap zárásaként pedig tűzijátékban gyönyörködhettek a jelenlévők. Mindkét nap motorkiállítás, vidámpark és ugrálóvár is várta az érdeklődőket.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com