Mezőnyárád-Mályi bajnoki mérkőzés
alt

2017. szeptember 9-én szombaton Mezőnyárád felnőtt csapata hazai környezetben lépett pályára. Mályi csapatát fogadták otthonukba. A találkozó 16:30 – kor vette kezdetét.

A 40. percben vette először elő a bíró a sárga lapját. Csík Patriknak nyújtotta fel szabálytalanságáért.
3 perc elteltével Nagy Gergő és Horváth Dániel kapott piros lapot mivel szabálytalanul állították meg egymást.
Az első félidőben gól nem született, így 0:0 ás döntetlennel mehettek el pihenőre a csapatok.
A 62. percben Németh László  buktatása sárga lapot értdemelt.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 72. percben Guti Gergely szerzett gólt csapatának. Találata révén 1:0 lett az eredmény.
A  81. percben Kuzmi László is sárga lapot kapott buktatásért.
A 92. percben Németh László megkapta második sárga lapját ami már a pirosat jelentette.
A maradék játékidőben több gól nem született így a Mezőnyárád – Mályi bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 1:0 lett.

 
 
A mérkőzés jegyzőkönyve és az aktuális tabella IDE KATTINTVA tekinthető meg az MLSZ weboldalán.

 

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com