Bükkaljai Mozaik 2017. augusztus 30.
Írta: Eleven Televízió   
2017. szeptember 08. péntek, 09:23
 
Ősfa Fesztivál Bükkábrányban - 3. rész
 

Immár a hetedik Ősfa Fesztivált rendezték meg Bükkábrányban, a település legnagyobb rendezvénye ismét tömegeket vonzott a térségből is a Szép Pál Sporttelepre. Délután egy órától az önkormányzat vendégül látta a település lakosságát egy ebédre, ezt követően 14 órától indultak a színpadi programok.
Közben persze számos kiegészítő program várta a gyerekeket és felnőtteket, "Lencsevégen Bükkábrány" címmel fotókiállítást lehetett megtekinteni a Bányász Emlékház udvarán, szintén itt várták a népi játékok és lovaglás a gyerekeket és volt bányatúra is. Ezen kívűl ugrálóvár, körhinta, arcfestés, a Magyar Vöröskereszt bükkábrányi alapszervezetének sátra, katonai és határvadász toborzópont is volt a rendezvényen többek között.
Nagy sikert aratott Gombos Attila motoros kaszkadőr is, aki az úgynevezett halálgömbben kápráztatta el a közönséget több alkalommal is.
Két órakor Abaházi Csaba rádiós műsorvezető, a nap házigazdája kérte meg Szalai Szabolcs polgármestert, hogy köszöntse a vendégeket.
Az üdvözlő gondolatokon túl a polgármester beszámolt arról, hogy 2010 óta 1 milliárd 707 millió forintnyi fejlesztést hajtottak és hajtanak végre a településen a közeljövőben, önerőből illetve kormányzati és uniós támogatásból. A következő hónapokban ugyanis több olyan beruházás indul, amelynek megvalósítását már elhatározta a testület, illetve pályázaton nyertek el támogatást, ezek közül a legnagyobb beruházás a szennyvíz-rendszer megépítése lesz.
Tállai András miniszter-helyettes, országgyűlési képviselő is köszöntötte a vendégeket, és elmondta, hogy a fákat tíz éve találták meg, ám sajnos a leletekből nem maradt Bükkábrányban, de a település vezetése szeretné elérni, hogy egy példány itt is megtekinthető legyen majd. A bánya immár 33 éve határozza meg a község életét, és abban bízik, hogy ez a jövőben is így marad.
A köszöntők után a "Lencsevégen Bükkábrány" című fotópályázat eredményhirdetésére került sor. Gál Péter fotográfus, Szabó Edina fotográfus és Ácsné Oláh Gabriella fényképész voltak a zsűri tagjai, közel 100 fotót szemléztek, hogy meghozzák döntésüket.
Különdíjat kapott Farkasné Hegedűs Szilvia, Kaló Vanda, Dávid Adél. Harmadik helyezést ért el Vályi Boldizsár, a második legjobbnak értékelt fotót Birinyi Gábor készítette, aki egyben Tállai András államtitkár különdíját is kiérdemelte. Az 1.díjat pedig Farkas-Pajó Katalin kapta.
Az eredményhirdetést követően az ovisok műsora következett, ám ezt megelőzően az emberi erőforrások minisztere, Balogh Zoltán miniszteri elismerő oklevelét adta át Tállai András az óvoda vezetőjének, valamint az óvoda és bölcsőde dolgozóinak.
A bükkábrányi iskola Nefelejcs Néptánccsoportja, a kis és nagy tagozat is színpadra lépett, színvonalas műsorukkal nagy sikert arattak, majd a Bükkábrányi Népdalkör adta elő dalcsokrát.
15 órától a koncerteké volt a főszerep. Elsőként a nyolcvanas évek egyik legnagyobb sztárja, Soltész Rezső lépett a színpadra. Ezt követően pedig Peat jr & Fernando ft. Sheela szórakoztatta a jelenlévőket. 17 óra 40 perctől az Ocho Macho csapott a húrok közé. A koncertjük végén pedig egy különleges zárással búcsúztak a közönségtől, ugyanos a "Jó nekem" című számot egy helyi kislánnyal, Kaló Csenggével, a bükkábrányi iskola egyik tanulójával közösen játszotta el az együttes. Az est nagy fellépője, az 1988 óta a magyar népzenei élet egyik meghatározó szereplője, a Csík Zenekar volt. Az estét tűzijáték és hajnalig tartó retro disco zárta.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
alt
 
 Augusztus 20-i megemlékezés Bükkábrányban - 1. rész

Augusztus 20-án országszerte zajlottak megemlékezések és kenyérszenteléssel egybekötött istentiszteletek, középpontba helyezve az államalapítás évfordulóját és az új lisztből készült kenyeret.
A bükkábrányi református templomban délután fél 4-kor kezdődött az az ökumenikus istentisztelet, amelyen a szentmisét Hajdú Ferencné református lelkipásztor celebrálta Pálfi János plébános igehirdetése mellett. Az ünnepi alkalmon mindkét felekezet hívei jelen voltak.
A megemlékezés elején Szalai Szabolcs polgármester mondott ünnepi beszédet, melyben kiemelte Szent Istvánnak a magyar nép megmaradásáért kifejtett áldásos tevékenységét.
Ezután a Bükkábrányi Hagyományápoló Egyesület Szent István napi énekekkel tette még bensőségesebbé az ünnepi megemlékezést.
A szentmise végén mindkét lelkipásztor megszentelte és megáldotta azt a kenyeret, amelyből a távozó hívek is részesülhettek egy-egy szelet erejéig, mintegy jelképesen is magukhoz véve a templomi áldást.
Ezen az alkalommal került sor a 2017. évi díjak és kitüntetések átadására is. Unger Péter Bükkábrány Község Díszpolgára lett. Lengyel József Bükkábrányért Érdemérem kitüntető címet vehetett át.
Az év diákja Hindulák Luca és Vanczák Barbara lett. Az év ifjú sportolójának járó díjat pedig Szepesi Szabina és Jaksi Attila vehette át.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
Augusztus 20-i megemlékezés Mezőnyárádon - 1. rész
 

Mezőnyárádon ebben az évben is a római katolikus templomban kezdődött augusztus 20-án az ünnepi megemlékezés, melynek során államalapító szent királyunkra emlékeztek a résztvevők.
A délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi istentisztelet Dr. Linczenbold Levente plébános celebrálta.
Szintén a hagyományokhoz igazodva a szentmisén került sor az új lisztből készült kenyér megszentelésére, melyből minden résztvevő magával vihetett egy-egy szeletet a szertartás végén.
Az ünnepi megemlékezés az eső miatt a hivatalban folytatódott. Itt a Himnusz eléneklése után előbb Korpás Zoltán szavalta el Babits Mihály Alkalmi vers című költeményét, majd Bárdos Szabolcs polgármester ünnepi beszédben emlékezett meg István királyról és a magyarság megmaradását szolgáló életművéről.
Az ünnepség végén a helyi pártok, intézmények és civil szervezetek helyezték el koszorúikat első királyunk mellszobránál. Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com