A Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolába, pénteken reggel 8 órára várták a gyermekeket. Eljött a szeptember, ismét megszólalt a csengő országszerte, jelezve a tanév kezdetét. Számtalan iskolába induló kisdiákot – főleg az alsó tagozatosok közül - elkísérte édesanyja, édesapja első napján. A dekoráció előtt már várakozott a 4. osztály, több elsőssel kiegészülve. Okosné Mihály Gabriella, Kovácsné Mihály Andrea és Antal Endre tanítók vezetésével, előadták műsorukat, amelyben búcsút vettek a nyártól és üdvözölték az új tanévet.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Hegedüs István Gábor 5. osztályos és Oravecz Enikő 8. osztályos tanulók köszöntője után, a legnagyobbak, a nyolcadikosok ajándékozták meg a legkisebbeket, az idén érkező első osztályosokat. Tóthné Sándor Edit igazgató évnyitó beszédét követően, minden gyermek, az osztályfőnöke vezetésével megismerhette az új osztályát, osztálytermét, illetve átvehette az új tankönyveit, ellenőrzőit. A mezőkeresztesi tanulók ezen felül az önkormányzat által biztosított füzetcsomagokat is ekkor kapták meg. Az első tanítási nap osztályfőnöki órákkal kezdődött, majd a 3. óra után az órarend szerint folytatódott tovább. Az első napon a délutáni foglalkozások elmaradtak. Ebéd után, az iskolaotthonos tanulók kivételével, minden tanuló hazamehetett.
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com