Tiszakeszi-Mezőkeresztes bajnoki mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2017. augusztus 31. csütörtök, 16:00
alt

2017. augusztus 26-án szombaton Mezőkeresztes felnőtt csapata idegen környezetben lépett pályára. Tiszakeszire látogattak el. A találkozó 17 órakor vette kezdetét.

A 3. percben a keresztesi Páricsi Zsolt buktatását sárga lappal jutalmazta a játékvezető. A kesziek pedig 11 es rugáshoz jutottak amit nem sikerült nekik véghez vinni.
A 15. percben a Tiszakesziek megszerezték a vezetést. Nyeste János volt eredményes.
A 21. percben a keszieknek szintén 11 es rúgást ítélt a bíró. Nyeste János értékesítette így 2-0 lett az állás.
A 23. percben Nemes Zsolt szövegelését elégelte meg a játékvezető, így sárga lapos figyelmeztetésben részesült.
A 42. percben Farkas László szerzett gólt csapatának,így 3-0 lett az eredmény.
A maradék játékidőben több gól nem született, így 3-0-ás tiszakeszi előnnyel mehettek el pihenőre a csapatok.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 48. percben szintén 11-es rúgást végezhettek el a kesziek. Ezúttal Bak Krisztián értékesítette.
Az 57. percben Gaál Gergő talált be a keresztesi kapuba. Találata révén 5-0 lett az eredmény.
A 80. percben szintén tiszakeszi gól született. Tamás József volt erdményes.
A 91. percben Nyeste János megszerezte a mérkőzésen a harmadik gólját is, amely csapatának már a 7-et jelentette.
A keresztesiek hiába próbálkoztak nem sikerült találatot elkönyvelniük, így 7-0-ás  keresztesi vereséggel ért véget a találkozó

 
 
A mérkőzés jegyzőkönyve és az aktuális tabella IDE KATTINTVA tekinthető meg az MLSZ weboldalán.

 

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com