Mezőkeresztes – Bükkzsérc labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2017. augusztus 23. szerda, 15:35
alt

2017. augusztus 19-én szombaton Mezőkeresztes hazai környezetben lépett pályára. Bükkzsérc csapatát fogadták otthonukban. A mérkőzés 17 órakor vette kezdetét.
A 10. percben a zsércieknek sikerült előnyhöz jutniuk, Horváth Ádám talált be a keresztesiek kapujába, így vezetést szereztek 0-1 lett az állás javukra.
A 30. percben a keresztesi Györki Bence István lerántását sárga lappal jutalmazta a játékvezető.
2 perc elteltével a zsérciek kétgólosra növelték előnyüket, Szemán Péter szerzett gólt, így 0-2-re változott a találkozó állása.
Az első játékrésznek 0-2-es zsérci vezetés mellett vetett véget a játékvezető.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 47. percben Csiszár Szabolcs buktatása is sárga lapot ért.
Az 51. percben a keresztesieknek sikerült szépíteni. Györki Bence István találata révén 1-2 lett az eredmény.
A 61. percben Gál Dénes is sárga lapos figyelmeztetésben részesült.
A 71. percben Csiszár Szabolcs megkapta második sárga lapját buktatás miatt, ami már a pirosat jelentette.
A 80. percben Karancsi Zoltán lökését is sárga lappal jutalmazta a játékvezető.

A maradék játékidőben több gól nem született, így 1-2-es keresztesi vereséggel ért véget a találkozó.

 
 
 
Tabella (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 
Jegyzőkönyv (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com