Bükkaljai Mozaik 2017. augusztus 16.
Írta: Eleven Televízió   
2017. augusztus 21. hétfő, 11:51
 
Ősfa Fesztivál Bükkábrányban - 2. rész
 

Immár a hetedik Ősfa Fesztivált rendezték meg Bükkábrányban, a település legnagyobb rendezvénye ismét tömegeket vonzott a térségből is a Szép Pál Sporttelepre. Délután egy órától az önkormányzat vendégül látta a település lakosságát egy ebédre, ezt követően 14 órától indultak a színpadi programok.
Közben persze számos kiegészítő program várta a gyerekeket és felnőtteket, "Lencsevégen Bükkábrány" címmel fotókiállítást lehetett megtekinteni a Bányász Emlékház udvarán, szintén itt várták a népi játékok és lovaglás a gyerekeket és volt bányatúra is. Ezen kívűl ugrálóvár, körhinta, arcfestés, a Magyar Vöröskereszt bükkábrányi alapszervezetének sátra, katonai és határvadász toborzópont is volt a rendezvényen többek között.
Nagy sikert aratott Gombos Attila motoros kaszkadőr is, aki az úgynevezett halálgömbben kápráztatta el a közönséget több alkalommal is.
Két órakor Abaházi Csaba rádiós műsorvezető, a nap házigazdája kérte meg Szalai Szabolcs polgármestert, hogy köszöntse a vendégeket.
Az üdvözlő gondolatokon túl a polgármester beszámolt arról, hogy 2010 óta 1 milliárd 707 millió forintnyi fejlesztést hajtottak és hajtanak végre a településen a közeljövőben, önerőből illetve kormányzati és uniós támogatásból. A következő hónapokban ugyanis több olyan beruházás indul, amelynek megvalósítását már elhatározta a testület, illetve pályázaton nyertek el támogatást, ezek közül a legnagyobb beruházás a szennyvíz-rendszer megépítése lesz.
Tállai András miniszter-helyettes, országgyűlési képviselő is köszöntötte a vendégeket, és elmondta, hogy a fákat tíz éve találták meg, ám sajnos a leletekből nem maradt Bükkábrányban, de a település vezetése szeretné elérni, hogy egy példány itt is megtekinthető legyen majd. A bánya immár 33 éve határozza meg a község életét, és abban bízik, hogy ez a jövőben is így marad.
A köszöntők után a "Lencsevégen Bükkábrány" című fotópályázat eredményhirdetésére került sor. Gál Péter fotográfus, Szabó Edina fotográfus és Ácsné Oláh Gabriella fényképész voltak a zsűri tagjai, közel 100 fotót szemléztek, hogy meghozzák döntésüket.
Különdíjat kapott Farkasné Hegedűs Szilvia, Kaló Vanda, Dávid Adél. Harmadik helyezést ért el Vályi Boldizsár, a második legjobbnak értékelt fotót Birinyi Gábor készítette, aki egyben Tállai András államtitkár különdíját is kiérdemelte. Az 1.díjat pedig Farkas-Pajó Katalin kapta.
Az eredményhirdetést követően az ovisok műsora következett, ám ezt megelőzően az emberi erőforrások minisztere, Balogh Zoltán miniszteri elismerő oklevelét adta át Tállai András az óvoda vezetőjének, valamint az óvoda és bölcsőde dolgozóinak.
A bükkábrányi iskola Nefelejcs Néptánccsoportja, a kis és nagy tagozat is színpadra lépett, színvonalas műsorukkal nagy sikert arattak, majd a Bükkábrányi Népdalkör adta elő dalcsokrát.
15 órától a koncerteké volt a főszerep. Elsőként a nyolcvanas évek egyik legnagyobb sztárja, Soltész Rezső lépett a színpadra. Ezt követően pedig Peat jr & Fernando ft. Sheela szórakoztatta a jelenlévőket. 17 óra 40 perctől az Ocho Macho csapott a húrok közé. A koncertjük végén pedig egy különleges zárással búcsúztak a közönségtől, ugyanos a "Jó nekem" című számot egy helyi kislánnyal, Kaló Csenggével, a bükkábrányi iskola egyik tanulójával közösen játszotta el az együttes. Az est nagy fellépője, az 1988 óta a magyar népzenei élet egyik meghatározó szereplője, a Csík Zenekar volt. Az estét tűzijáték és hajnalig tartó retro disco zárta.

 
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
alt
 
Napsugaras Napok a bükkábrányi oviban
 

Napsugaras Napok várták a bükkábrányi óvoda és bölcsőde csöppségeit és a szülőket június 6.-a és 9.-e között. A gyerekeket minden nap más, érdekesebbnél érdekesebb program szórakoztatta.
Kedden délelőtt az óvónénik jóvoltából minden gyermek egy-egy csillámtetoválással gazdagodhatott. Szerdán egy tartalmas kiránduláson vehettek részt a kicsik a miskolci vadasparkban, ahol ismert és kevésbé ismert állatokat nézhettek meg közelről is. A csütörtöki nap több meglepetést is tartogatott. Délelőtt a "Misi Mókus tréfái" című bábelőadás várt mindenkire az aulában. Délután pedig a mezőkövesdi rendőrök és tűzoltók jóvoltából villogó, szirénázó autókba ülhettek be a gyerkőcök, ismerkedhettek meg azok felszerelésével. Bár a pályaválasztás még kissé korai, de bizonyára sokan a szívükbe zárták a különleges autócsodákat.
Pénteken délután négy órától igazi össznépi program került megrendezésre. A gyerekek mellett szülőket, nagyszülőket, hozzátartozókat is vártak az ovi udvarára egy nyárindító családi délután keretében. Kicsikre és nagyokra egyaránt büfé várt, lehetett virslit, üdítőt, csokit kávét egyaránt kapni. Az udvaron felállított ugrálóvárakat persze főleg a nebulók használhatták, de addig a szülők kedvükre beszélgethettek, aki pedig kedvet érzett hozzá, az kézműveskedhetett is. Este 7 órakor került sor a tombolaszelvények kisorsolására, melynek nyereményeit a szülők ajánlották fel. Nyolc órakor pedig, mintegy zárásaként az egész hétnek, az intézmény előtti parkolóban fellobbant a nap végét és a nyár kezdetét jelző tábortűz.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
Aranykezek - kézműves tábor Bükkábrányban
 

Idén is megrendezésre került az Aranykezek kézműves tárbor a bükkábrányi iskolában június 26-a és 30-a között ami egyúttal Erzsébet tábor is volt egy nyertes pályázatnak köszönhetően.
Az első négy napon hat csoportban négyféle kézművestechnikát ismerhettek meg és sajátíthattak el a táborozók a tanárnénik és a segítők irányítása alatt. Papírtechnikával, az agyagtechnikával, a kosárfonással, illetve a fatechnikával ismerkedhettek meg a gyerekek és alkothattak szebbnél szebb ajándéktárgyakat, használati tárgyakat a hét folyamán.
A délutáni programok szintén sok érdekes, vidám percet szereztek a tábor résztvevőinek. Hétfőn az egri Kisötlet Gyermekszínpad előadása szórakoztatta vidám műsorral a gyereksereget.
Kedden a Garabonciás gólyalábasok varázsoltak vidám hangulatot az iskola udvarára, műsorukba pedig nem csak a gyerekeket, de a tanárnéniket is bevonták.
Szerdán délután játékos sportvetélkedők vártak mindenkire. Összesen öt csoportban öt helyszínen tehette próbára a rátermettségét minden résztvevő.
Csütörtökön pedig a Galagonya Bábszínház előadását élvezhették végig kicsik és nagyobbak egyaránt. Ezt követően a héten készített tárgyakat bemutató kiállításon egymásnak és családtagjaiknak is megmutathatták saját kezük munkáját az iskola tornatermében.
Pénteken a hét programjainak zárásaként a gyerekek Debrecenbe kirándulhattak, ahol megtekinthettek több helyi múzeumot, érdekes, nevezetes létesítményt is, valamint egy kiadós sétát tehettek az állatkertben, ami jól megérdemelt jutalma volt a heti szorgos munkának.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com