Vigasságok Mezőkeresztesen (hosszabb összefoglaló)
Írta: Eleven Televízió   
2017. július 28. péntek, 00:00
alt
 

Július 22-én és 23-án került sor idén a Keresztesi Vigasságok programsorozatra. A rendezvény, július 22-én, szombaton reggel 8 órától a Népkertben a VIII. Dávid János Főzőversennyel indult. A főzőtudományukat összemérni kívánt csapatok délig adhatták le a zsűrinek az elkészült étkeket, majd délután egy órakor került sor az eredményhirdetésre, amelyen a verseny névadójának lánya képviselte a Dávid családot. Az első díjat Bánhegyi Imre vörösboros marhapörköltje rókagombával nyerte el.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
9 órától a Kispályás Labdarúgó Torna vette kezdetét a sportpályán, amelyen 12 csapat játszott körmérkőzéseket. A meccsek végén a borsodivánka csapat hozhatta el az aranyserleget. Délelőtt háromnegyed tíztől startolt a VII. Jakab Miklós Fogathajtó verseny is a Népkert melletti Lovaspályán, ahol 10 hajtó teljesítette a felépített pályát egyes és kettes fogatú kategóriákban. Ez első helyezettnek járó díjat idén Fridel Balázs vihette el. 12 órakor a Zoller János karnagy úr által vezetett Mezőkeresztesi Férfikórus lépett a színpadra. Ezt követően a Szomolyai Borbarátok Körének műsora következett. A vidám dallamok után a mezőkeresztesi származású Kossuth-díjas színművész, Mezőkeresztes díszpolgára Koncz Gábor lépett a színpadra, és két verssel is köszöntötte a megjelenteket.
 
Ezt követően a Szent Erzsébet Nyugdíjas Klub műsora következett. A program 14 órától a Mezőkeresztesi Gyermek Citerazenekar, majd a Mezőkeresztesi Citerazenekar műsorával folytatódott. Ezt követően pedig a Jóbarátság Nyugdíjas Klub lépett a színpadra, majd a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola helyi növendékei tartottak fergeteges táncbemutatót. Délután fél négytől Tompeti és Barátai gyermekműsora következett a gyerekek nagy örömére. Fél öttől pedig a Retro Ladies tánc előadása következett. A délután további része és ez este is bőven kínált szórakozási lehetőséget mind a helyieknek, mind pedig a környékről érkezőknek. 17 órától Rokker Zsolti lépett színpadra, majd fél hattól Pál Dénes műsora következett, őt fél héttől Tóth Zoltán Ex-Republic élő koncertje követte. Az est nagy fellépője a Balkán Fanatik volt fél kilenctől. Az estét 10 órától retro disco zárta B. Tóth László közreműködésével.
 
Július 23-án vasárnap este fél héttől koncertekkel folytatódott a program. Elsőként a Nyughatatlan lépett színpadra, majd háromnegyed nyolctól a Desperado műsora következett. Majd fél kilenctől a Kowalsky meg a Vega élő koncertje vonzott nagy tömeget a Népkertbe. A nap zárásaként pedig tűzijátékban gyönyörködhettek a jelenlévők. Mindkét nap motorkiállítás, vidámpark és ugrálóvár is várta az érdeklődőket.
 
1. rész:
 
 
2. rész:
 
 
3. rész:
 
 
4. rész:
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com