Négy helyszínen, négy beruházás készül Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2017. július 17. hétfő, 14:00
alt
Több helyszínen, több felújítás, beruházás is folyik Bükkábrányban. A bányához vezető kerékpárút második szakaszának kivitelezése mellett készül a gyalogos és kerékpár út a Sályi és Béke út között, valamint az Arborétumban illetve a volt idősek otthona mögött is dolgoznak: előbbi helyen a térfigyelő rendszer kiépítése és a sétány térkövezése után hamarosan elkészül az új játszótér és grillező, szalonnasütő hely, míg utóbbinál elkészült a BMX pályának helyett adó terület aszfaltozása, ide hamarosan megérkeznek az ügyességi elemek. 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Bodzán Antal alpolgármesterrel végigvettük, hogy az egyes beruházások mikorra és milyen tartalommal készülnek el.
Mivel nem volt megfelelő minőségű a felső szakasz aszfaltozása, ezért ennek újraaszfaltozását kérte az önkormányzat a kivitelezőtől, természetesen garanciális javításként. Az új burkolat kapcsán is megkérdeztük az alpolgármestert.
A Sályi út könnyebb megközelítését szolgáló gyalogos- és kerékpárút is készül, jelenleg az előkészítő földmunkák zajlanak.
A BMX pálya is hamarosan használható lesz majd, az önkormányzat elkészítette a beton alapot, megtörtént az aszfaltozás, illetve az Arborétum megújítása is a végéhez közeledik, a játszótér hamarosan birtokba vehető majd.

 

 

 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com