Aranykezek - kézműves tábor Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2017. július 01. szombat, 11:34
Idén is megrendezésre került az Aranykezek kézműves tárbor a bükkábrányi iskolában június 26-a és 30-a között ami egyúttal Erzsébet tábor is volt egy nyertes pályázatnak köszönhetően.
Az első négy napon hat csoportban négyféle kézművestechnikát ismerhettek meg és sajátíthattak el a táborozók a tanárnénik és a segítők irányítása alatt. Papírtechnikával, az agyagtechnikával, a kosárfonással, illetve a fatechnikával ismerkedhettek meg a gyerekek és alkothattak szebbnél szebb ajándéktárgyakat, használati tárgyakat a hét folyamán.
A délutáni programok szintén sok érdekes, vidám percet szereztek a tábor résztvevőinek. Hétfőn az egri Kisötlet Gyermekszínpad előadása szórakoztatta vidám műsorral a gyereksereget.
Kedden a Garabonciás gólyalábasok varázsoltak vidám hangulatot az iskola udvarára, műsorukba pedig nem csak a gyerekeket, de a tanárnéniket is bevonták.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Szerdán délután játékos sportvetélkedők vártak mindenkire. Összesen öt csoportban öt helyszínen tehette próbára a rátermettségét minden résztvevő.
Csütörtökön pedig a Galagonya Bábszínház előadását élvezhették végig kicsik és nagyobbak egyaránt. Ezt követően a héten készített tárgyakat bemutató kiállításon egymásnak és családtagjaiknak is megmutathatták saját kezük munkáját az iskola tornatermében.
Pénteken a hét programjainak zárásaként a gyerekek Debrecenbe kirándulhattak, ahol megtekinthettek több helyi múzeumot, érdekes, nevezetes létesítményt is, valamint egy kiadós sétát tehettek az állatkertben, ami jól megérdemelt jutalma volt a heti szorgos munkának.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com