DÖK napot tartottak a mezőnyárádi iskolások
Írta: Eleven Televízió   
2017. június 15. csütörtök, 18:16
A tanév végét, a vakáció közeledtét jelzi, hogy a mezőnyárádi iskolában is egyre kevesebb a tanulással és egyre több a szórakozással, illetve az elmúlt tanév értékelésével töltött napok száma.
Június 14-én sem kellett egy esetleges dolgozattól tartani a tanulóknak. Ekkor ugyanis úgynevezett DÖK napot, vagyis diák önkormányzati napot tartottak az intézményben. Reggel 8 órától került sor egy közgyűlésre, ahol az elmúlt hónapok munkáját beszélték meg és értékelték az illetékesek.
Kilenc és tizenegy óra között az „Egy perc és nyersz” elnevezésű vetélkedő sorozatban tíz különböző helyszínen ügyességi feladatokban jeleskedhetett mindenki. Minden teljesített pályáért egy darab pecsét járt. Aki pedig a legtöbb pecséttel a karján ért a délelőtt végre az külön jutalmat is kapott.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ebéd előtt, hogy biztosan jól essen az étek, egy kis testmozgásra is volt lehetőség. Az alsósok kidobóst, a felsősök pedig kézilabda meccseket játszhattak, de nem egymás, sokkal inkább a tanári kar tagjai ellen.
A délutáni faluszépítő programra már a szülők is hivatalosak voltak. Ennek során kitisztításra kerültek a virágágyások, valamint a templom udvara. Az iskola udvarán, a templom udvaron, illetve a két út melletti keresztnél pedig a tanárok vezetésével újabb tő virágokat ültettek kicsik és nagyobbak egyaránt. Pihentetőül és egyben a nap zárásaként az alsósok és a felsősök egy-egy filmet nézhettek meg, kipihenve a napi fáradalmakat és izgalmakat.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com