64 éve - megemlékezés és iskolanap Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2017. június 10. szombat, 09:30
Pontosan 64 esztendeje annak, hogy a mezőnyárádi iskola névadóját Boldog Sándor István szalézi szerzetest koholt vádak alapján kivégezték.
Ennek apropóján június 8-án meglehetősen mozgalmasan telt a nyárádi diákok délutánja. Pontban 12 órakor a diszteremben gyülekezett mindenki, ahol a harmadikos és hatodikos diákok közreműködésével külön műsorral emlékeztek a szentéletű mártírra, felelevenítve életét születésétől egészen 1953-ban történt kivégzéséig. Az iskola himnuszának eléneklése után az épület falén lévő emléktáblánál a megemlékezés koszorúit helyezték el mind az iskola, mind pedig a helyi egyházközség képviselői.
Hirdetés_______________________________________________________________________
Hirdetés
 
A délután második fele már vidámabb, kötetlenebb programokat rejtett. A tornateremben Kovács Marcell népzenész vezetésével táncházon vehetett részt mindenki, ahol nem csak a néptáncokkal, de a különböző népi hangszerekkel is ismerkedhettek a diákok. A délutáni változatos programokra egyébként egy projekt sorozat keretében kerülhetett sor, amelyre az intézmény pályázati támogatást is kapott.
A táncház után három különböző helyszínen is kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, ahol többek között karcképeket, nyakláncokat, kulcstartókat és népi gyermek hangszereket is lehetett készíteni. A projekt megvalósítása pedig tovább folyik a nyár folyamán, sőt az elkövetkező tanévben is.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com