Bükkaljai Mozaik 2017. május 31.
Írta: Eleven Televízió   
2017. június 07. szerda, 10:34
 
Arany Napok a bükkábrányi iskolában 3. rész
 

Az Arany Napok elnevezésű rendezvénysorozat tartották meg az Arany-gálát, vagyis a mozgalmas két nap zárórendezvényét péntek délután.
A műsorban szerepet kapott a zene is, a Hoór Völgye Zeneiskola tanárainak műsora magával ragadta a gyerekeket is. A műsor zárásaként Arany János "A bajusz" című humoros, tanulságos művét adta elő az 5.osztály, majd következett a meglepetés: begördült a szülinapi torta, az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány jóvoltából pedig minden tanuló számára egy-egy szelet torta volt a jutalom.

 
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
alt
 
Szépkiejtési verseny Mezőnyárádon 2.rész
 

Április 7-én immáron 25. alkalommal rendeztek szépkiejtési versenyt a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Iskolában. A verseny célja, hogy az alsó tagozatosok négy kategóriában, versmondó, prózamondó, mesemondó valamint hangos olvasás kategóriában mérhessék össze tudásukat. A megmérettetésre a délután 14 óra 30 perctől kezdődő megnyitó után került sor.
A megnyitón előbb Harangozó Andrásné tanárnő, majd Farkas Jánosné igazgató köszöntötte a megjelent szülőket, pedagógusokat és természetesen a versenyzőket. A köszöntők és a szabályok rövid ismertetése után került sor a megmérettetésre.
Mind a négy kategóriánál 3 fős zsűri értékelte a gyerekek előadását, többek között a hangsúlyozást és a közönséggel tartott szemkontaktust, a tiszta beszédet figyelték.
Egy kis szünetet követően, mialatt a zsűri tagjai értékelték a meghallgatott előadásokat és összesítették a pontszámokat, került sor az eredményhirdetésre, ahol az első három helyezett könyvjutalomban részesült. Idén több kategóriában és helyezésben is alakult ki holtverseny az összesített pontszámok alapján.
Legvégül a résztvevők egy közös fotózásra gyűltek össze a díszterem színpadán.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
Váltófutó verseny Mezőnyárádon 1. rész
 

Április 21-én került megrendezésre Mezőnyárádon délután 13 órától a 43. Szolnoky Jenő Váltófutóverseny.
1974. április 4-én tartották meg először ezt a versenyt a település hosszú főutcáján, Szolnoky Jenőnek, a mezőnyárádi iskola akkori igazgatójának és testnevelő tanárának kezdeményezésére. Ez alkalommal 5 iskola 230 diákja gyülekezett a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Iskola sportpályáján.
A megjelenteket elsőként Gallik Gábor, a verseny főszervezője köszöntötte, majd Farkas Jánosné az intézmény igazgatója köszönte meg mindazok munkáját, akik évről évre megszervezték ezt a versenyt, illetve iskolai testnevelőként felkészítették és elhozták a gyerekeket a váltófutásra. Dobay László, a versenybíróság elnöke is köszöntette a meghívott vendégeket és megnyitotta a 43. alkalommal megrendezésre kerülő megmérettetést.
Ezt követően a csapatok rajthelyre vonulásával elkezdődött a verseny. Idén három korcsoportban külön a fiúk és külön a lányok mérhették össze gyorsaságukat a verseny folymán.
A gyerekek lelkesen vágtak neki a egyenként rájuk váró 100 vagy 150 méteres távnak, miközben az út mellől folyamatosan biztató szavakat kaptak a korábbi futamokban indulóktól és a nézőktől. A verseny végeztével a gyerekek visszatértek az iskola udvarára.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com