Gyermeknap a mezőnyárádi iskolában (hosszabb összefoglaló)
Írta: Eleven Televízió   
2017. június 05. hétfő, 00:00
A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Iskola május 26-án meglehetősen vidáman indulhattak iskolába. Ezen a napon ugyanis sem felelettől, sem pedig egy esetleges témazárótól nem kellett tartania senkinek. Egy hagyományőrző nap keretében ugyanis ekkor kerültek megrendezésre a gyermeknapi programok és a Madarak és fák napjára tervezett akadályverseny is.
Reggel 8 órakor egy rövid program ismertetéssel és egy napindító imával vette kezdetét az egész napos szórakozás és indult útjára az akadályverseny. Ez utóbbiban külön mérhették össze ügyességüket az alsó és felső tagozatosok. A kicsik az iskola területén belül felállított állomáson oldottak meg különböző feladatokat. Ezek között volt puzzle, keresztrejtvény és sok egyéb is. A nagyobbaknak már izgalmasabb, összetettebb feladat jutott. A község két pontján és az iskolán belül elhelyezett állomások végig járásával és a feladványok megfejtésével egy "bűnügy" szálait kellett felgöngyölíteniük, amely végül az igazgatói irodába vezette Sherlock Holmes kései utódait. Természetesen mindezek során az idővel is versenyt kellett futni.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Időközben az udvaron felállításra került egy óriási csuzda is, illetve egy óriás boxring, ami főleg a fiúk körében aratott osztatlan sikert. Tíz óra után egy látványos buborék show keretében pihenhette ki mindenki az addigi fáradalmakat, sőt ki is próbálhatta ki-ki a buborék készítés fortélyait.
Kissé a múltba vitte vissza a nebuókat az az asztal, amely mellett a felnőttek segítségével papírsárkány készítésre volt lehetőség. És bár a szél ekkorra már teljesen elállt, többen a röptetéssel is megpróbálkoztak.
A kora délutáni órákban nem mindennapi szórakozás várt kicsikre és nagyokra egyaránt. A Vaga Banda gólyalábasainak "Csuhajdré" című műsora a régi vásári komédiák hangulatát idézte és a rekeszizmokat is alaposan megmozgatta. A vidám műsor után került sor az eredményhirdetésre, ahol kiderült, kik lettek a nap versenyszámainak legügyesebbjei.
Végül pedig kiosztásra kerültek azok az iskola címerével ellátott türkizkék pólók, amelyeket ezentúl mindenki viselhet majd akár otthon, akár pedig az iskolában.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com