Átadták a felújított csincsei könyvtárat (videóval)
Írta: Eleven Televízió   
2017. május 21. vasárnap, 13:08

Felújították a könyvtárat Csincsén, ahol nem csupán felnőtteknek és gyerekeknek szóló könyveket, hanem folyóiratokat is olvashatnak a falubeliek, illetve informatikai eszközökkel is fölszerelték, lehet már internetezni is. A pénteki átadón Lőrincz Imre polgármester kifejtette, mi mindent is kaptak a megyei könyvtártól egymillió forint értékben. Az önkormányzat 1,2 millió forint értékű felújítási munkát végzett az épületen.
Bokrosné Stramszky Piroska, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár megyei hálózati igazgató-helyettese kifejtette, szükség volt az önkormányzati elhatározásra és az alapokra, ők pedig állami támogatást tudtak adni az intézmény fejlesztéséhez. Kiemelte, a könyvtárak már közösségi terek is, programoknak, foglalkozásoknak adnak helyet. Ebbe az irányba nyitnak a szakkönyvtárak és az egyetemi bibliotékák is.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Elmondta, állami feladatként kapták a könyvtár ellátási szolgáltató rendszer működtetését a megyében, 318 kistelepülést látnak el. Ezekre a helyekre könyveket, folyóiratokat, technikai eszközöket visznek, segítenek a bútorzat megújításában, programokat is visznek oda. Idén ez volt az első könyvtárátadó, 2013. óta a harmincnegyedik.
Tállai András, a térség parlamenti képviselője kifejtette, bár ez most egy viszonylag kis beruházás, nem szabad elfelejteni, mennyit fejlődött a falu, hamarosan például indul a szennyvíz-beruházás a településen, de megújult a vattai út, s remélhetőleg valamikor a keresztesi is meg fog.
A könyvtárra szükség van a kis falvakban is, a könyveket pedig nem lehet teljes mértékben kiváltani az internettel, az elmúlt ezer év ezt példázza, hogy a könyvekből megszerezhető tudásra mindig szükség van.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com