Hajdúböszörmény - Mezőkeresztes NB II. Észak-kelet női kézilabda bajnoki mérkőzés - összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2017. május 03. szerda, 00:00
alt
Egy hét pihenő után a  mezőkeresztesi női kézilabda csapat idegenbe utazott április 23-án, a soron következő NB II-es mérkőzésére. Ez alkalommal Hajdúböszörmény együttese volt az ellenfél. A találkozóra délután 13 óra 30 perctől került sor a hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola sportpályáján.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 1. félidőt a hazai csapat négy találata indította, amire csak percekkel később tudott reagálni a vendég csapat. A félidő első felében a böszörményi csapatnak sikerült magához ragadnia a vezetést 5-6 gólos előny mellett. A félidő második felében a keresztesiek igyekeztek felzárkózni, de nem tudták útól érni ellenfelüket. A félidő végére a böszörményiek előnye hét gólosra emelkedett, így a félidei eredmény 16:9 lett a hazai csapat javára.

A 2. félidőt is a böszörményiek sikeres találata indította. A félidő első felében a keresztesiek próbáltak felzárkózni, de nem tudták kiegyenlíteni az állást. A félidő második felében a vendégek igyekeztek ráerősíteni, egymás után háromszor is megrezegtették ellenfelük kapujának hálóját. A félidő végére a hazaiak előnye négy gólosra csökkent, így a végeredmény 27:23 lett a hajdúböszörményi csapat javára.
 
 
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com