43. alkalommal - váltófutóveseny Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   

Április 21-én került megrendezésre Mezőnyárádon délután 13 órától a 43. Szolnoky Jenő Váltófutóverseny. 1974. április 4-én tartották meg először ezt a versenyt a település hosszú főutcáján, Szolnoky Jenőnek, a mezőnyárádi iskola akkori igazgatójának és testnevelő tanárának kezdeményezésére.
Ez alkalommal 5 iskola 230 diákja gyülekezett a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Iskola sportpályáján. A megjelenteket elsőként Gallik Gábor a verseny főszervezője köszöntötte, majd Farkas Jánosné az intézmény igazgatója köszönte meg mindazok munkáját, akik évről évre megszervezték ezt a versenyt, illetve iskolai testnevelőként felkészítették és elhozták a gyerekeket a váltófutásra. Dobay László a versenybíróság elnöke is köszöntette a meghívott vendégeket és megnyitotta a 43. alkalommal megrendezésre kerülő megmérettetést.
Hirdetés_______________________________________________________________________
Hirdetés
 
Ezt követően a csapatok rajthelyre vonulásával elkezdődött a verseny. Idén három korcsoportban külön a fiúk és külön a lányok mérhették össze gyorsaságukat a verseny folyamán. A gyerekek lelkesen vágtak neki a egyenként rájuk váró 100 vagy 150 méteres távnak, miközben az út mellől folyamatosan biztató szavakat kaptak a korábbi futamokban indulóktól és a nézőktől. A verseny végeztével a gyerekek visszatértek az iskola udvarára
Ezt követően került sor az eredményhirdetésre. Az egyes kategóriák győzteseit a versenyzők már verseny közben is láthatták, viszont az összesített végeredmény miatt izgulhattak a csapatok. Az összetett versengés győztese idén is a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola csapata lett, akik az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a legjobbnak bizonyultak.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com