Digitális Témahetet rendeztek a bükkábrányi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2017. április 10. hétfő, 15:07

Április 3-ától egészen 10-éig tartott a Digitális Témahét a bükkábrányi iskolában! Az első nap az óvodába vezetett a diákok útja, tabletekkel felszerelve érkeztek meg a kicsikhez. Először a község nevezetességeiről készített kirakót raktak össze az ovisok, majd a saját maguk által kiszínezett rajzok keltek életre 3 dimenzióban a tabletekkel. Délután a rendhagyó média szakkörön a Lájkvadászat társasjátékkal játszhattak az érdeklődők, és kipróbálhatták a micro:bit programozását, és megmutatták a legügyesebb tanulók, hogyan működik a LEGO Wedo 2.0 készletből összeállított robot, bemutatták az arduinót és az Makeblock mBot Oktatórobotot.

Hirdetés_______________________________________________________________________

Kedden Mezőkeresztes és Bükkábrány iskolájában közös vetélkedőt játszottak, rendhagyó módon. Internetes videó és hangkapcsolat segítségével mindkét fél hallotta egymást, Mezőkeresztesről irányították nemcsak a helybeli, hanem a bükkábrányi feladatokat is. Többek között prezentáció készítése, "Egy perc és nyersz", Activity, villámkérdések tették próbára a tanulókat és mindkét településen QR-kódokat kellett megtalálni a nevezetes pontokon egy térkép segítségével.
Szerdán a 8. osztály "Bükkábrányi Faluséta" projektjének bemutatásaként végigjárhatták az érdeklődő tanulók az összeállított sétaútvonalat. Az elmúlt időszakban elkészült egy saját Google Térkép, ami több nevezetes bükkábrányi helyet tartalmaz. Az online térkép pontjaira kattintva megjelennek a település történelmileg érdekes helyeinek fotói, rövid leírásokkal, pontos forrásmegjelöléssel és pár helyen videó elérhetőségekkel.
A fentieken kívűl is számos program volt még a bükkábrányi iskolában: a 4. osztály húsvéti újságot szerkesztett, a bükkábrányi diákok a mezőkeresztesi iskolában bemutatták programozható robotjaikat, valamint a mobil eszközökön futó érdekes alkalmazásokat.
A legkisebbek is bekapcsolódtak a Digitális Témahétbe: a játékos programozás, a saját maguk által kiszínezett rajzok 3 dimenzióban való életre keltése is elvarázsolta az elsősöket.
A felsősök informatika órán ismerkedtek a Java programnyelv alapjaival, a nyolcadikosok földrajzórán egy olyan alkalmazást próbáltak ki, amely segítségével a megrajzolt szintvonalak által - a tableteken lévő program segítségével - a hegyet 3 dimenziósan tudták megtekinteni.

 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com