Virágvasárnap - közel a Húsvét
Írta: Eleven Televízió   
2017. április 10. hétfő, 12:40
Virágvasárnappal megkezdődik a Nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül a feltámadásának ünnepére, Húsvétra vezeti el a keresztény híveket. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a keresztény világ. A katolikus liturgiában a virágvasárnapi szentmise barka szenteléssel kezdődik.
Számtalan egyházközséghez hasonlóan így volt ez április 9-én a bükkábrányi római katolikus templomban is. A Pálfi János plébános által celebrált szentmise előtt sor került a barka megszentelésére és a szentélybe történő ünnepélyes bevonulásra. Az igeliturgia evangéliuma is a passió, vagyis Jézus szenvedés története volt ezen a Húsvéthoz közeli vasárnapon, amelyet a hívek egy kis csoportja adott elő.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A jeles napon - hasonlóan az előző évekhez - a Bükkábrányi Hagyományőrző Egyesület tagjai is segítették a közelgő ünnepre való ráhangolódást. Nagyböjti énekekből összeállított dalcsokrukkal a szentmise végén tették még emelkedettebbé az ünnepet.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com