A játék - szavaló verseny a bükkábrányi óvodában
Írta: Eleven Televízió   
2017. április 06. csütörtök, 13:05
Április 6-án az előző évekhez hasonlóan idén is versmondó versenyre várták a térség óvodásait a Napsugár Napközi Otthonos Óvodába Bükkábrányba. A meghirdetett versenyre a helyiek mellett neveztek a mezőkeresztesi, mezőnyárádi, harsányi, tibolddaróci és a sályi óvoda nebulói is. Ebben az évben a gyerkőcök kedvenc elfoglaltsága, a játék volt meghirdetve, mint a versek fő témája. Galambos Lajosné óvodavezető köszöntő szavai után kezdhette meg munkáját a zsűri, Kiss Sándorné nyugalmazott óvodapedagógus, Riczkó Lászlóné nyogalmazott tanítónő és Lázárné Hoffmann Erika logopédus személyében.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A kicsik egyenként, településenként az óvónénik irányítása mellett mondták el a verseket. Miután mindenki túl volt a nehezén a zsűri tagjai visszavonultak, hogy döntést hozzanak. A leginkább figyelembe vett szempontok a kiejtés, a kifejezésmód, a bátor kiállás voltak az értékelésnél.
Amíg pedig a pedagógusok meghozták a végleges döntést a gyerkőcöknek alkalma volt az ismerkedésre, játékra és a csemegézésre. Finom sütemények és üdítő várta őket a csoportszobában. Végeredményként négy helyezést és két különdíjat osztottak ki a résztvevőknek. De az sem távozott üres kézzel, aki nem nyert, hisz' minden résztvevő egy bábfigurával és emléklappal térhetett haza.
 
A zsüri döntése alpján a következő eredmények születtek:

1. helyezett: Tóth Zétény (Mezőkeresztes)
2. helyezett: Kádár Izabella Flóra (Tibolddaróc)
3. helyezett: Szanda Bíborka (Harsány)
4. helyezett: Lakatos Lilla (Sály)

Különdíjasok:

Varga Adrienn (Mezőnyárád)
Lojkó Emese (Bükkábrány)
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com