BSC - Tiszakeszi bajnoki mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2017. március 31. péntek, 11:18
alt
2017. március 19-én, vasárnap a Bükkábrányi Sport Club U16-os csapata hazai környezetben lépett pályára. A tavaszi szezon nyitómérkőzésén Tiszakeszi együttese volt az ellenfél. A mérkőzés 10 órakor vette kezdetét.
20 perc elteltével a hazai szurkolók örülhettek: Szukonyik Sándor Dezső szerezte meg a vezető találatot csapatának, így 1-0 lett az állás.
A 42. percben sikerült egyenlíteni Tiszakeszi csapatának: Sepsi Regő Bertalan góljával 1-1 lett az állás, amely a félidei eredmény is maradt.
A 47. percben a vendégek újabb találatot könyvelhettek el: Elek László találata 1-2 módosította az eredményt.
Egy perc elteltével szintén vendég gól született Sepsi Regő Bertalan volt eredményes így 1-3-ra változott az állás.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 60. percben Elek László is megszerezte a mérkőzésen a második gólját, amely csapatának már a negyediket jelentette, így 1-4 lett az eredmény.
Egy perc elteltével a bükkábrányiaknak sikerült megrezegtetni a vendégek hálóját, újra Szukonyik Sándor Dezső volt eredményes. Találatával 2-4-re módosult az állás.
A 65. percben szintén vendég találat született, ismét Sepsi Regő Bertalan volt eredményes, így 2-5-re módosult az eredmény.
Két perc elteltével Gaál Gábor is feliratkozott a gólszerzők közé: találata révén 2-6 lett az állás.
A 80. percben Sepsi Regő Bertalan megszerezte a mérkőzésen negyedik találatát is, így 2-7 lett az eredmény.

A Bükkábrányi SC – Tiszakeszi U16 – os labdarúgó mérkőzés végeredménye ezek után nem változott, 2-7 lett.

 
 
 
Tabella (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 
Jegyzőkönyv (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com