Emlékév - Arany Napok a bükkábrányi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
Arany János születésének kettőszázadik évfordulója apropóján az idei évet az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia emlékévvé nyilvánította. Ezzel még kiemeltebb aktualitást kapott a bükkábrányi iskolában a minden évben megrendezésre kerülő Arany Napok elnevezésű rendezvénysorozat, mellyel a névadó előtt tisztelegnek a diákok és dolgozók egyaránt.
Az idei két napos program sorozat megnyitójára március 2-án 8 órakor került sor az iskola aulájában. Elsőként Éliásné Takács Anikó intéményvezető-helyettes köszöntötte a résztvevőket, majd röviden ismertette a költő életrajzát, irodalmi munkásságát. Ezt követően két diák helyezett el koszorút a névadó emléktáblájánál, majd a diákok közösen szavalták el a Toldi című elbeszélő költemény bevezető sorait. Ezt követően a 20 perces szünetekben Arany-tallérokat gyűjthettek a alsós és felsős csapatok az iskola különböző pontjain. Az 5-6. órában a Mezőnagymihályi Arany János Általános Iskola kézi- és futballcsapatát látták vendégül az ábrányiak barátságos mérkőzésre. A legkisebbek Arany-olimpia játékos sorversenyével zárult a nap, ahol a feladatok kapcsolódtak a névadóhoz.
 

 
A második nap is hasonlóan változatos programokkal kecsegtetett. Reggel 8-kor ismét a nagymihályiak érkeztek vendégségbe. Ezúttal az ottani színjátszók legifjabbjai adtak elő egy mesejátékot az ábrányi alsósoknak, majd közös táncházon mulattak a kicsik a Lármafa Együttes közreműködésével. Mindeközben a felsősöket activity várta, illetve a digitális világ rejtelmeiben merülhettek el a könyvtárban és a számítástechnika teremben, majd pedig kezdetét vette a literatúra vetélkedő, ahol természetesen az irodalmi feladatoké volt a főszerep.
A harmadik órától kezdődően az alsósok mesevetélkedőn mérhették össze tudásukat, majd a könyvtárban kézműves foglalkozáson tehették próbára ügyességüket. Ezzel párhuzamosan a nagyobbak folytathatták az Arany-olimpián a testedzést, később pedig ők is megtekintették a mezőnagymihályi vendég színjátszók előadását.

 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az ebéd és egy rövid lazítás után vette kezdetét az Arany-gála, vagyis a mozgalmas két nap záró rendezvénye. A vendégeket Éliásné Takács Anikó köszöntötte, majd Derekasné Orosz Andrea intézményvezető nyitotta meg a gálát. Elsőként Dávid Laura, az iskola egykori tanulója mondta el a költő "Walesi bárdok" című balladáját. A 4.osztályosok a régi idők világába, a fonóba vitték el a közönséget, majd a Hoór Völgye Zeneiskola tanárainak műsora következett. A műsor zárásaként Arany János "A bajusz" című humoros, tanulságos művét adta elő az 5.osztály, majd következett a meglepetés: begördült a szülinapi torta, az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány jóvoltából pedig minden tanuló számára egy-egy szelet torta volt a jutalom.

 A megnyitóról és a két nap programjairól készült összefoglaló:

 

 

 
 Az Arany Gálán készült teljes felvétel:
 
 
 
 

 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com