Ünnepi megyei közgyűlésen emlékeztek '56 hőseire Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2016. október 24. hétfő, 18:30


A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kihelyezett ünnepi közgyűlést tartott  Bükkábrányban, a település képviselő-testületével közösen.  A rendezvény ünnepi szónoka Fazekas Sándor földmüvelésügyi miniszter volt, továbbá beszédet mondott Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszer-helyettes, országgyűlési képviselő is. Rajtuk kívűl a megyei közgyűlés tagjai, közéleti személyiségek, intézményvezetők, egyházi méltóságok is megtisztelték az ünnepi közgyűlést jelenlétükkel.

A rendezvény résztvevőit a házigazda település polgármestere, Szalai Szabolcs köszöntötte.
"Nagy megtiszteltetés  településünk számára, hogy  történelme során első alkalommal adhat otthont a megyei közgyűlésnek, pont egy ilyen  jeles évforduló,az 1856-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmával."-mondta el a község vezetője.
"Mint gyermek  nagyszüleimtől hallottam először ezekről az eseményekről. Már október 24 –én megmozdult a falu lakossága és nagyobb részük támogatta az eseményeket. Jánosházi tanár úr tájékoztatta azeseményekről az embereket, majd elszavalta a Nemzeti dalt a revíziós emlékműnél. Lovaskocsira szállva járták a falu utcáit és „Pestnek kenyeret,Rákosinak kötelet” szöveget skandálták. Néhány bányász csákánnyal verte le a vörös csillagot a köépületek faláról. Ábrányiként és magyarként büszke vagyok azokra az elődeinkre,akik harcoltak egy szebb és jobb világ eljöveteléért és erről a településről is segítették a forradalmi tűz életben tartását."

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
 

 

Török Dezső, a  B-A-Z Megyei Közgyűlés elnöke, Bibó István szavait idézte: ”A szabadság ott kezdődik,ahol megszűnik a félelem”. Ezt a gondolatot tovább víve elmondta,hogy ’56 hősei legyőzték a félelmet és megváltották hazánk helyét a szabad nemzetek asztalánál. "Nagy bátorság kellett ehhez, hiszen tudták, hogy kikkel állnak szemben,milyen erőt kellene legyőzniük. A szabad világ csodálattal nézte ezt a kis országot, amely kezébe vette sorsa irányítását. Az elnyomott népek számára felcsillant a remény,hogy a kommunista diktatúra legyőzhető. Ma már tudjuk,hogy ez nem következett be és ezért több mint 200 ezren a jobb élet reményében és a megtorlás elől a szabad világot választották. Ők lettek a nemzet nagykövetei, akik tolmácsolták, hogy milyen is a kommunizmus igazi arca. Ma tisztelettel emlékezünk a forradalom hőseire, a megtorlás áldozataira" - ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg az ünnepi közgyűlést Török Dezső.

A dél-borsodi térség országgyűlési képviselője, Tállai András miniszter-helyettes ünnepi köszöntésében kifejtette, hogy „Szabadság és igazság nélkül lehetetlen élni” utalva arra,hogy  ezen értékek mellett a magyar nép  történelme során többször is hitet tett.

"1956 októberének lelkeket felszabadító igazsága, egy a milliók szívében régóta ott rejtőző közös felismerésből született meg".- fogalmazott Tállai András.
Hangsúlyozta, hogy a rendszerváltozás óta eltelt negyedszázad  kellő távlatot nyújt ahhoz,hogy ’56 hősei, az őket megillető méltó helyre kerüljenek a nemzeti emlékezetben. 1956 bizonyítékul szolgál arra, hogy van értelme az áldozatoknak, a bátor és hősies kiállásnak, az erkölcsi értékeknek és helytállásnak.

"Felemelő érzés ez az évforduló" - kezdte beszédét Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a közgyűlés ünnepi szónoka.
"Egy olyan történésre emlékezünk, amely a magyarság számára meghatározó volt. Jól tudjuk azt,hogy hatásaiban ’56 a céljait elérte, hiszen alapzata a magyarság újjászületésének, a szabadságnak, a rendszerváltásnak.
Mit jelentett a magyar forradalom a kelet-európai népek számára? Példát adott, hogy az elnyomás ellen tenni kell és mi ezt a felkeléssel megtettük. Bár a szabadságharcunkat leverték, de az azt követő időszakban számos próbálkozás született több kelet-európai országban a kommunista elnyomás gyengítésére. Az ’56-os események a mai ember számára is  tanusággal szolgálnak, hogy a nemes cél érdekében össze kell fogni.Ezt az örökséget meg kell őrizni, mert egy becses kincs
" - fejezte be gondolatait az ünnepi közgyűlés szónoka.

Ezt követően került sor a kitüntetések átadására, melyeket Török Dezső,
a  B-A-Z Megyei Közgyűlés elnöke nyújtott át a kitüntettek számára.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Pro Comitatu dijat adományozott Pacsai János görögkatolikus esperes részére. Alkotói dijat kapott a megyei önkormányzat közgyűlésének döntése alapján Varga Ferenc, nyugalmazott  nemzetközi referens, a B-A-Z Megyei Önkormányzat korábbi munkatársa és Kékedi László Vilmos, fafaragó népi iparművész, Kisgyőr polgármestere.
Ezt követően ünnepi műsor köszöntötte a közgyűlés résztvevőit, melyen közreműködött Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-dijas színművész valamint Udvarhelyi Boglárka és Alagi János énekművészek.

Nagy sikert aratott a bükkábrányi iskola tanulójának, Kaló Csengének az énekes produkciója, akit zongorán kísért Barta Anna tanárnő. Szintén nagy tapssal ünnepelték a bükkábrányi iskola néptánccsoportjának, a Nefelejcs Tánccsoport produkcióját.

A közgyűlés elnöke emléklapot adott át Szalai Szabolcs polgármesternek az ünnepi közgyűlés alkalmából, majd leleplezték az iskola épületének homlokzatán azt az emléktáblát, mely e jeles eseményt örökíti meg.

Az ünnepi közgyűlést követően fáklyás felvonulással mentek a Szabadságharcosok Emlékművéhez, ahol az
ünneplők elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Fotógaléria ITT érhető el.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com