Mezőkeresztes - Mezőnyárád ifjúsági labdarúgó edzőmérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. augusztus 30. kedd, 01:00
alt
2016. augusztus 21-én vasárnap Mezőnyárád ifjúsági csapata Mezőkeresztes ifi együttese ellen felkészülési mérkőzést játszott Mezőkeresztesen. Mezőkeresztes együttese 8 perc elteltével szerezte meg a vezetést, egy büntetőrúgás elvégzése után 1 gólos előnyre tettek szert.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A keresztesi ifisták a 12. percben két gólosra növelték előnyüket, 2-0 lett az állás.

A nyárádiak a 26. percben szépíteni tudtak, 2-1- re módosult az eredmény.

A 32. percben pedig a mezőnyárádi ifisták egy büntető elvégzését követően egyenlíteni tudtak, így 2-2-re változott a találkozó állása, amely egyben a félidei eredmény is maradt.

A 2. félidőből pár perc telt csak el, amikor a keresztesiek ismét gólt szereztek, így 3-2 lett az eredmény.

Negyed órával később azonban a keresztesiek javára is büntetőrúgást ítélt a játékvezető, amelyet értékesíteni is tudtak, így 4-2-re változott a találkozó állása.

A keresztesieknek a mérkőzés vége előtt 5 perccel sikerült ismét találatot elkönyvelniük, amely által 5-2-re változott az eredmény.

A Mezőkeresztes- Mezőnyárád felkészülési ifjúsági labdarúgó mérkőzés végeredménye tehát 5-2 lett.

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com