Bükkaljai Mozaik - 2016. augusztus 24.
Írta: Eleven Televízió   
2016. augusztus 24. szerda, 01:00
alt
 
Diáknap a mezőnyárádi iskolában - 1. rész
 
A tanév végéhez közeledve, a hagyományokhoz híven diák önkormányzati napot tartottak a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskolában június 14-én. A nap a reggel 8 óra 30 perctől tartott diákközgyűléssel indult, ahol értékelték az eltelt tanévet, illetve megválasztották a következő év diák önkormányzati vezetőit. Ezt követően a Mezőkövesdi Kutyaiskola agility bemutatója következett. A gyerekek nagyon élvezték a bemutatót és a végén természetesen mindenki meg issimogathatta a kutyusokat. 10 órától egy különleges kézilabda játék vette kezdetéta betonpályán, a diákok a tanárok ellen mérkőzhettek meg. Az izgalmas összecsapásvégeredménye végül egy igazságos döntetlen lett.  Ezt követően a gyerekek Kocsis János barlangász előadását hallgathatták meg a kistornateremben. Az előadást követően az osztályok egymást váltva két helyszínenvehettek részt programokon. Volt lehetőség az alpinisták jóvoltából drótkötélpályán csúszásra, illetve kötélhágcsón függeszkedésre. Ezzel párhuzamosan pediglézerharcra is volt lehetőség az iskola parkjában. Aki éppen nem a függeszkedéssel vagy a lézerharccal foglalatoskodott az a betonpályán egy izgalmas BMX bemutatóttekinthetett meg. Gallik Gábor tanár úr a nap felelőse és szervezője elmondta, hogy a programok folytatásaként délután 14 órától egy különleges és komplex bemutatórafog sor kerülni a mentők, a tűzoltók és a rendőrség bevonásával. A nap zárásaként anyolcadikosok különleges, jelmezes tánca gondoskodott a vidám hangulatról, a majd a nagy közös tánccal a flashmobbal ért véget a nap.
 
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
 
alt

A "Nagy Háború" kutatója: Pásztor Levente - 2. rész
 
Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége ellen elkövetett merénylet után 1914. július 28-án a Monarchia hadat üzent Szerbiának, ezzel kitört az első világháború, amit akkor a "Nagy Háború" néven emlegettek. Az összesen több mint 10 millió ember életét követelő, négy éven át tartó öldöklő küzdelem pontos okairól még ma is vitatkoznak a történészek.
Bár valamennyi résztvevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit és fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négy évnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. A magyar áldozatok számáról azóta is inkább csak becsült adatok vannak. Annyi bizonyos hogy az Osztrák-Magyar Monarchia egész területéről bevonult 7,8 millió katonából egymillió ötszáz ezren soha nem tértek vissza családjukhoz.
Bár az első nagy világégés több mint száz esztendeje tört ki az emlékek, hagyatékok, személyek felkutatása még mindig zajlik. A mezőnyárádi Pásztor Levente szabadidejének jelentős részét szenteli ennek a kutatásnak és bár nem túl rég kezdte ezt a páratlanul értékes értékmentő munkátmáris jelentős eredményeket tudhat magáénak. Az mellet hogy több hadszinteret is felkeresett már szerte Európában, fotókkal dokumentálta az ott tapasztaltakat, olyan emberek után is kutat az észak-magyarországi régióban, akik megjáráták az akkori poklot és soha nem tértek haza, vagy ha igen, akkor családjuk még őrzi a déddapa emlékeit, személyes tárgyait, az egykori leveleket.
Elég egy rövid sétát tennünk a környékbeli települések bármelyikén, vagy kimenni a temetőkbe és számos az elesettek emlékét őrző keresztre, márvány táblára, obeliszkre, vagy éppen síremlékre bukkanhatunk magunk is. A kutató számára pedig méginkább beszédesek ezek az emlékek, mint a laikus számára.
 
 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
 
alt
 
VI. Ősfa Fesztivál Bükkábrányban - 3. rész 
 

Május 28-án került megrendezésre Bükkábrányban a VI. Ősfa Fesztivál. 13 órától az előző évekhez híven az önkormányzat vendégül látta a falut egy ebédre, majd 14 órától elkezdődtek a kulturális programok. A polgármesteri köszöntő után helyi fellépők követték egymást a színpadon. 
Elsőként a Bükkábrányi Népdalkör népdalcsokrai csendültek fel, majd a helyi óvodások és iskolások műsora következett. 15 órától Tompeti és barátai gyermekműsora szórakoztatta a kicsiket. Ezt követően 17 órától az idősebb korosztályt Fésűs Nelly és Détár Enikő operett műsora szórakoztatta. 16 órától a Rising Star negyedik helyezettje Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) lépett színpadra, őt Kocsis Klaudia megyénkbeli énekesnő műsora követte. Az est folyamán a Zizi Copy is a húrok közé csapott, majd őket követően Zoltán Erika lépett színpadra, akit a Dynamic követett. Az est nagy fellépője a régi idők nagy kedvence a nigériai születésű, svéd énekes Dr. Alban volt. Az estét tűzijáték és hajnalig tartó retro disco zárta.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com