A mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában a hagyományokhoz híven külön kerül megrendezésre a ballagás és a tanévzáró ünnepség. Június 21-én, majd egy héttel a 8. osztályosok búcsúztatása után az iskola pedagógusai és diákjai véglegesen búcsút mondhattak az idei tanévnek, és hivatalosan is elkezdhették nyári pihenésüket.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A Himnusz és az alsó tagozatos gyermekek nyárváró zenés, táncos műsora után Tóthné Sándor Edit az intézmény igazgatója tartotta meg ünnepi évértékelő beszédét, valamint a jutalomkönyvek és oklevelek átadására is sor került. Elbúcsúztatták Kis György Jánosné tanítót aki a következő tanévben már megérdemelt nyugdíjas éveit töltheti. Az ünnepség végén az iskola által alapított négy díj került kiosztásra. Ebből egy már a ballagáskor gazdára talált, hiszen 8. osztályos érdemelte ki az idei évben. Az év diákja a 2015/2016 -os tanévben Berecz Antónia 8. osztályos tanuló lett. Az év kisdiákja címet pedig Okos Laura 4. osztályos tanuló kapta. Az év leány sportolója Végh Katalin Angéla, az év fiú sportolója Báki László 7. osztályos tanuló lett. Zárásként a Szózat hangzott el, majd a gyermekek az osztálytermekbe vonulva átvehették a bizonyítványaikat.
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com