Tiszaújváros - Mezőkeresztes női kézilabda bajnoki mérkőzés - összefoglaló és éremátadó
Írta: Eleven Televízió   
2016. június 02. csütörtök, 01:00
 alt
Május 21-én szombaton, Tiszaújváros ellen, idegenben játszotta a szezon utolsó mérkőzését a mezőkeresztesi női kézilabda csapat. A találkozóra délután 13 órától került sor a Városi Sportcsarnokban. A kézilabda rajongóai akik egész szezon alatt figyelemmel kísérték a mérkőzéseket, most is szép számban érkeztek a helyszínre, bíztatni kedvenc csapatukat.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 1. félidőt a tiszaújvárosi csapat indította, de másodpercekkel később a keresztesi csapat egyenlített. A félidő első felében a két csapat felváltva szerzett pontokat. A félidő második felére a hazai csapat ráerősített és sikerült négy pontos előnyre szerttennie. A félidő végére a keresztesieknek sikerült a hátrányukból egy pontot lefaragni, így 17:14-es állással zárult a félidő a hazai csapat javára.
 
A 2. félidőt ismét a tiszaújvárosi csapat indította, de hamarosan a keresztesiek gólt értékesítettek. A félidő első felében a vendég csapat próbált felzárkózni, de a hazai csapat igyekezett stabilan tartani a 4-5 pontos vezetést. A félidő második felében úgy tűnt a keresztesi csapat nem tudja kiegyenlíteni a négy pontos hátrányát. A félidő végére a vendég csapat szépíteni tudott a végeredmény hárompontos előnnyel 35:32 lett a tiszaújvárosi csapat javára
 
Délután 16 órától tartották a csapat bajnokavatóját Mezőkeresztesen, a Városháza előtti téren, és itt kerültek kiosztásra az aranyérmek.
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com