Három község fiataljai bérmálkoztak Kácson (teljes felv.)
Írta: Eleven Televízió   
2016. május 20. péntek, 10:29
Ünnepi esemény színhelye volt május 8-án vasárnap a zsúfolásig megtelt kácsi római katolikus templom. A bükkábrányi, tibolddaróci és kácsi egyházközségekből több éves felkészülés után összesen 33-an részesülhetett a bérmálás szentségében és ez által a Szentlélek kegyelmeiben. Bükkábrányból tizenhatan, Tibolddarócról tizenöten, Kácsról pedig ketten voltak a bérmálkozók.
Az ünnepi szentmise celebrálását és a szentség kiszolgáltatását Ficzek László az Egri Főegyházmegye általános helynöke végezte. A résztvevőket és a főpásztort a szentmise elején előbb a bérmálkozók képviselője, majd Ostorházi István, Kács polgármestere és Krokos Dezső a helyi Egyházközségi Képviselő Testület elnöke köszöntötte. Prédikációjában Ficzek László külön kiemelte: mint a két ezer évvel ezelőtti Pünkösd után az apostoloknak, úgy a most bérmálkozóknak is feladata, hogy tanúságot tegyenek Krisztusról.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az igeliturgia után a bérmálkozók megerősítették keresztségi fogadalmukat, majd pedig a bérmálás szentségének kiszolgáltatására került sor.
A szentmise végén köszönő szavakkal búcsúztak a bérmálkozók és a hívek a helynöktől, külön köszönetet mondva Pálfi János plébánosnak és Nagyné Krokos Rita hitoktatónak is, majd a pápai és a nemzeti Himnusz közös eléneklése zárta az ünnepi szentmisét.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com