Bükkaljai Mozaik - 2016. május 11.
Írta: Eleven Televízió   
2016. május 11. szerda, 01:00
alt
 
42. Szolnoky Jenő váltófutóverseny Mezőnyárádon - 1. rész
 

Április 14-én került megrendezésre Mezőnyárádon délután 13 órától, a 42. Szolnoky Jenő Váltófutóverseny. 1974. április 4-én tartották meg először ezt a versenyt a település hosszú főutcáján, Szolnoky Jenő, a mezőnyárádi iskola akkori igazgatójának és testnevelő tanárának kezdeményezésére. Ez alkalommal 5 iskola 200 diákja gyülekezett a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola sportpályáján. A megjelenteket elsőként Gallik Gábor, a verseny főszervezője köszöntötte, majd Farkas Jánosné a tagintézmény igazgatója köszönte meg mindazok munkáját, akik évről évre megszervezték ezt a versenyt, illetve iskolai testnevelőként felkészítették és elhozták a gyerekeket a váltófutásra. Dobay László, a versenybíróság elnöke is köszöntette a meghívott vendégeket és megnyitotta a 42. alkalommal megrendezésre kerülő megmérettetést. Ezt követően a csapatok rajthelyre vonulásával elkezdődött a verseny. A 3-4.osztályos lányok és fiúk 10X100 méteren mérték össze gyorsaságukat.

 

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 

 
alt
 
24. szépkiejtési verseny Mezőnyárádon - 2. rész
 

Április 7-én immáron 24. alkalommal rendeztek szépkiejtési versenyt a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskolában. A verseny célja, hogy az alsó tagozatosok négy kategóriában, versmondó, prózamondó, mesemondó valamint hangos olvasás kategóriában mérhessék össze tudásukat.
A 2. és 3. osztályosok vermondó kategória után, az 1. és 2. osztályosok mesemondó kategóriája következett. Ezt követően a 2. és 3. osztályos prózamondó kategóriába nevezett gyerekek is előadták amivel készültek.

 

 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 

 
alt
 
Arany-nap a bükkábrányi iskolában - 2. rész
 

A közelmúltban Arany-Napokat tartottak a bükkábrányi Arany János Általános Iskolában. Ezen a két rendhagyó napon 40 perces órák és 20 perces szünetek voltak. Az első napon, a 4. órában az alsó tagozatosok, az 5. órában a felső tagozatosok vehettek részt az Arany-olimpián, az iskola tornatermében. A különböző ügyességi sorversenyeken a diákok pontokat gyűjthettek. A nyertes csapat névsora a tornateremben is kihelyezésre kerül.

 

 

 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com