Testületi ülés volt Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2016. március 04. péntek, 12:13
alt
Ülésezett Bükkábrány Község képviselő-testülete február 29-én, délután 16 órától. Ezen a napon összesen 5 napirendi ponttal kapcsolatban hoztak döntést a képviselők. Szalai Szabolcs polgármester úr köszöntötte a megjelent képviselőket, majd ismertette velük a napirendi pontokat, amelyeket egyhangú igennel fogadtak el.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 1. napirendi pontban a helyi civil szervezetek beszámolóit hallgatták meg a testület tagjai. Szalai Szabolcs elmondta, hogy erre az ülésre, azokat a civil szervezeteket hívta meg, amelyek önkormányzati támogatásban részesülnek. A testület meghallgatta az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány, a Bükkábrányi Sport Klub, a Főnix Életmód Egyesület, a bükkábrányi Vöröskereszt szervezet és a Polgárőr Egyesület beszámolóját, amelyet egyhangúan el is fogadtak.
 
A 2. napirendi pont Bükkábrány Község Önkormányzat 2016. évi költségvetésének megtárgyalása volt. A polgármester ismertette a napirendi pont tartalmát, illetve elmondta, hogy az előző testületi ülésen már tárgyaltak a témában. Az akkor felmerült módosításokat azóta elvégezték. Elhangzott továbbá az is, hogy az önkormányzat bevételi fő összege 429 millió 223 ezer Ft. A testület egyhangú igennel elfogadta a költségvetést.
 
A 3. napirendi pontban Bükkábrány Község Önkormányzat közbeszerzési szabályzatát fogadták el egyhangúan a képviselők.
 
A 4. napirendi pont Bükkábrány Község Önkormányzata 2016. évi közbeszerzési tervének elfogadása volt. A polgármester elmondta, hogy az írásos anyagot erről, a testület tagjai korábban már megkapták. A testület tagjai ezt egyhangúan elfogadták.
 
Az 5. indítványok és javaslatok napirendi pontba több dolog is beletartozott.
 
Elsőként Szalai Szabolcs polgármester tájékoztatta a képviselőket, hogy a település úthálózata átnézésre került, abból a szempontból, hogy mely útszakaszok felújítására van szükség. Az önkormányzat jelenleg az árajánlatot várja.
 
Másodikként elhangzott, hogy rendben lezajlott a jótékonysági bál Bükkábrányban, amelyen rekord létszámmal voltak jelen vendégek. Végül a polgármester mindenkit invitált a március 11-én délután 17 órától tartandó 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségre a II. András Térre.
 
Mivel egyéb téma nem merült fel, a testület zárt ülésen tanácskozott tovább.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com