Testületi ülést rendeztek Bükkábrányban február 9-én
Írta: Eleven Televízió   
2016. február 10. szerda, 10:31
Testületi ülést rendeztek Bükkábrányban február 9-én. Az ülésen összesen 5 napirendi pontot vitattak meg a képviselők.
Elsőként a 2016. évi költségvetés első körös tervezete volt a téma. A kiadási és bevételi oldalon egyaránt 321 millió 604 ezer forint szerepel. Ez az összeg tartalmazza a közös önkormányzati hivatal és a helyi óvoda költségvetését is. A tervezetben több fejlesztés kapcsán konkrét összegeket állítottak be, többek között a zöldterületek karbantartásához, a téli hóeltakarításhoz terveznek gépbeszerzést, játszótér felújításra is különítettek el forrást, csakúgy, mint a polgármesteri hivatal mosdóinak rendbetételére. Amit lehet, közmunkával próbálnak részben megoldani.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Továbbá a kerékpárút problémáját is kezelni szeretnék az útpálya javításával a közeljövőben, az utak és járdák karbantartásába épül be ennek összege. Sajnos a későbbiekben egy nagyobb forrásra is szükség lesz, hogy az út alapját megtámasszák, mivel elsősorban ez okozza problémákat, amelyek következményeként tönkrement a kerékpárút.
A tervezett költségvetés megbeszélése után a 2.napirendben a képviselő-testület 2016. évi munkatervét, illetve a 3.napirendben a polgármester 2016.évi szabadságolási tervét fogadták el egyhangúan a képviselők.
A 4.napirendben két külterületi földterület megvásárlásáról döntött a testület egyhangú igennel, a közel 3 hektáros területet szeretnék bevonni a közfoglalkoztatotti programba. A területek megvétele mintegy 3 millió 351 ezer forintba kerül.
Az 5., egyebek napirendi pontban szó esett a Rákóczi Szövetség felhívásáról. A szervezet a határon túli magyar gyerekek iskolakezdését kívánja támogatni, tanulóként 10.000 forint az elnyerhető összeg. A bükkábrányi önkormányzat 50.000 forintot szavazott nekik meg.
A továbbiakban szó esett Napsugaras Napokért Alapítvány kérelméről, amelyben azt kérik, hogy az alapítói vagyont, 100 ezer forintot bocsássák a rendelkezésükre. Az óvoda alapítványa bejegyzés alatt áll.
Szó esett arról, hogy a rendőrség tájékoztatása alapján jelentősen visszaesett a bűncselekmények száma Bükkábrányban. Egyedül az ittas vezetés miatt indított eljárások száma nőtt 2-ről 10-re. Egyébként a térség egészére jellemző, hogy csökkent a bűncselekmények száma.
A közeljövőben fontos lesz megoldani a Géczi út vízelvezetésének problémáját, ezzel kapcsolatban folyamatosan egyeztet az önkormányzat.
Február 1-én tartott ülésén a Megyei Értéktárban felvételre kerültek az ősfák és a Bányász Emlékház.
Végül egy meghívást tolmácsolt a polgármester a képviselők és a lakosság felé a február 13-ai jótékonysági bálra, aki pedig nem tud részt venni az eseményen, az támogatói jegy vásárlásával is segítheti az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány munkáját.
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com